2024-01-22
Egyre több aranysakál jár Magyarországon, kiborultak a vadászok
Az aranysakál évszázadok óta őshonos állatnak számít hazánkban, ám gyors elterjedésük leginkább az utóbbi években volt megfigyelhető. A rókához hasonlító állat a mocsaras, fás területeken érzi jól magát, ragadozók lévén viszont hatással vannak a környező állatokra is. A vadászok bosszankodnak a jelenségen, de a Pilisi Parkerdő szerint szükség van a rájuk.
Az aranysakál megjelenésében nagyon hasonlít a rókára, ám habitusában és vadászati stílusában sokkal közelebb áll a farkasokhoz. A Sokszínű Vidék cikke szerint a sakálok nagyjából 15 éve bukkantak fel a Tapolcai-medencében, ami ideális élőhelyül szolgál a nádasokat és fás környéket kedvelő állatoknak.
A sakál elsősorban kisebb élőlényekkel, így például rágcsálókkal, nyulakkal és madarakkal táplálkozik, de a falkában vadászó állatok gyakran az őzeket, vadmalacokat, hüllőket és kétéltűeket is megkörnyékeznek.
A tél okozta táplálékhiány miatt az év ezen időszakában még a már elhullott zsákmányokba is belekóstolnak, elszaporodásuk pedig a háziállatokra is veszélyt jelent.
A királykáknak jobban örülnek: Apró, pufók madarak lepték el a Maros-menti erdőket
Tapolca mellett már többször is lencsevégre kapták az aranysakálokat, akik élelemszerzés miatt akár több száz hektárnyi területet is képesek bejárni.
Azokon a területeken, ahol elterjeszkedtek a sakálok, jelentősen megcsappant több nagyvadfaj (például: dám, őz) egyedszáma, ez pedig heves indulatokat váltott ki a vadászokból. A Pilis Parkerdő mégis arra törekedik, hogy a ragadozók gazdagítani tudják a faunát az illetékes területeken.
A nimrod.hu írásában megszólaltatták Dr. Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettest, aki elmondta: szerencsés helyzetnek számít az, ha z erdőkezelés és a vadgazdálkodás egy kézben van adott területen, mert ez komplex szemléletet tesz lehetővé.
A Pilisi Parkerdő szakemberei úgy vélik, hogy az erdőkezelés és a vadgazdálkodás szerves egységet alkotnak: az erdő ugyanis elképzelhetetlen vad nélkül. Míg az optimális sűrűségű vadállomány a biodiverzitás fenntartása végett hasznos az erdők számára, addig a túl nagy populáció károsítja azt – így a vadászat manapság hozzá tud járulni az egészséges, alkalmazkodóképes erdők fennmaradásához.
Reméljük, ő megússza: Rutinos telelő: megtalálhatták az ország legidősebb barátcinegéjét
„Nyilvánvaló, hogy minden terület nem keríthető be, a sok kerítés nem jó a vadnak. Ezért mi a természetes közeg adta lehetőségekkel igyekszünk élni, megpróbáljuk azokat használni. Ez azt is jelenti, ha vannak ragadozók, akkor azok fitten, egészségesen tartják a vadállományt, és ezzel számos hasznot is hajtanak az erdőnek”
– magyarázta el álláspontjukat Csépányi.
Példaként felhozható az afrikai sertéspestis: ha egy sűrű növényzetű helyen elhull egy vaddisznó, akkor a tetemet nem biztos, hogy bárki is megtalálja. Ragadozók híján egy ilyen tetem fél évig, vagy annál is tovább fertőző marad, továbbterjesztve ezzel a fertőzést.
„A mi szakmai véleményünk, ha az adott területen van egy ragadozó, akkor azt ne akarjuk tűzzel-vassal kiszorítani, hanem inkább keretek közt próbáljunk meg okosan élni az általa kínált lehetőségekkel. Világos, az sem jó, ha valami – jelen esetben az aranysakál – túlszaporodik. Természetes ellensége például a szürke farkas, de a területünkön még nem találkoztunk vele, ezért nekünk kell szabályozni az állományt. Vadászaink tehát lőhetik az aranysakált, nincs megtiltva nekik, de csak ésszerű határok között. Arra az optimális helyzetre törekszünk, amit a farkas jelenléte eredményezne”
– fejtette ki.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
