2024-07-07
5 íratlan szabály, amit érdemes betartani, ha Olaszországba utazol
Ha megkérnénk egy olaszt, hogy írja le, hogyan is néz ki egy átlagos turista, valószínűleg egy rövidnadrágos, flip-flop papucsos és szalmakalapos embert képzelne el, aki esetleg egy idegenvezető mögött fényképezget. Az elmúlt években viszont egyre többen igyekeznek elvegyülni a helyiek között, és felvenni az olasz szokásokat – de milyen íratlan szabályok léteznek Olaszországban, amiknek köszönhetően nem fogunk kitűnni, mint a fehér holló?

A listát nem is lehetne mással kezdeni, mint a legfontosabb olasz alapelvvel: a kávéval. A kávézásnak Olaszországban óriási kultúrája van: az ital egy eszköz a barátságok fenntartására, és szerves részét képezi az étkezéseknek is. A kávénak persze mára számos variációja létezik: a cappuccinótól kezdve red eye kávén keresztül a már-már desszertnek mondható affogatóig, mindegyiknek megvan a maga helye.
Ami viszont a Napnál is világosabb jele annak, hogy turisták vagyunk, az az, ha ebéd után cappuccinót – vagy bármilyen tejes verziót – kérünk, az olaszok ugyanis ilyen italokat kizárólag reggelente szoktak inni, az ebédet szigorúan az eszpresszó követheti. Talán ezért sem meglepő, hogy amennyiben egy olasz bárhol kávét kér, akkor ezalatt az esetek 99 százalékában eszpresszót ért.

A következő íratlan szabály szintén egy olasz klasszikust, a tésztát érinti. Annak függvényében, hogy az ország melyik régiójába látogatunk, az ételekhez használt sajt típusa eltérhet: Pugliában például népszerű a ricotta, míg Rómában gyakrabban találkozhatunk pecorinóval. A Parmigiano Reggiano és a Grana Padano ezzel szemben országszerte felbukkan az éttermek menüjén, van viszont egyetlen aranyszabály, amit sose tegyünk: a halakhoz és a tengeri herkentyűkhöz „bűn” sajtot kérni. Ezért ha ebédre például spaghetti alla vongolét rendelünk és tisztelni szeretnénk a helyi szokásokat, ne reszeljünk rá semmilyen sajtot. Ezt a választást az indokolja, hogy a sajtok gyakran erős íze könnyen elnyomja a tengeri ételek kifinomult ízét.

Persze azt senki sem mondhatja meg nekünk, hogy milyen stílust kövessünk, ám ha nem szeretnénk már messziről turistának tűnni, akkor létezik néhány alapelv, amihez tarthatjuk magunkat. Amennyiben például egy tengerparti olasz faluba, városba utazunk, akkor teljesen rendben van, ha az ebéd alatt lengébben öltözködünk, ám vacsorára itt is illendő egy kicsit elegánsabban öltözni. Ez nőknél jelenthet egy-egy hosszabb ruhát vagy bő, hosszú nadrágot hosszúujjú blúzzal, a férfiaknál pedig egy lengébb, hosszú- vagy közepes ujjú inget és a hozzá megfelelő hosszúnadrágot. Ugyanitt, azzal sem árt tisztában lenni, hogy nyaranta a vacsoraidő legkorábban is este fél 9 környékén kezdődik, de nem ritka, hogy az olaszok ennél is később ülnek le az asztalhoz.

Ha magyarként minket is boldogsággal tölt el, amikor egy turista megtanulja a „köszönömöt” vagy a „sziát”, akkor nem fog meglepetést okozni nekünk, hogy az olaszok is ugyanennyire „hálásak” pár olasz szóért. Az olaszoknál például a köszönés gyakran egy „piacere” (kb. „örvendek”) szóval kísért kézfogást jelent, melyet rendre két puszi követ. A Condé Nast Traveler szerint az olaszok általában először balra, majd jobbra puszilnak. Azt is jó tudni, hogy ha vendégségbe hívnak minket, akkor semmiképpen se érkezzünk üres kézzel – egy finom bor, jó csoki vagy egy szép csokor virág sokat tesz. Továbbá Olaszországban nem baj, ha egy kicsit késünk, sőt – akkor fognak furcsán nézni ránk, ha időben, ne adj’ isten a megbeszélt időpontnál korábban érkezünk.

A vezetési szabályok egy picit homályosak Olaszországban: a legtöbbször a helyiek nem aggódják túl, ez pedig azok számára, akik eléggé szabálykövetőek maga a pokol lehet. Ha átmennénk egy úton, mindig figyeljünk az autókra, mert egyáltalán nem biztos, hogy meg fognak előttünk állni, de az sem garancia, ha megállnak, ugyanis bármikor elsuhanhat egy robogó a szóban forgó autó mellett. Ha autóval szeretnénk kirándulni nem árt tudnunk, hogy minél délebbre utazunk, annál kaotikusabb lesz a közlekedési kultúra.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!