2025-04-04
Egy olasz régió 40 millió forintot fizet azoknak, akik a 33 településük egyikébe költöznek
Trento megye kormánya egyedülálló kezdeményezésbe fogott bele: az egyeurós ingatlanok és a különböző relokációs programok sikerén felbuzdulva most anyagi támogatással ösztönöznék az embereket arra, hogy újra benépesítsék azokat a községeket, amelyekben már alig élnek. Az még nem tiszta, hogy pontosan kik élhetnek az ajánlattal, de egyelőre úgy tűnik, hogy nincsenek szigorú, nemzetiségekre vonatkozó korlátozások.
Míg Olaszország egyes részei a túlturizmussal küzdenek, addig az ország vidéki térségeiben még mindig számottevő problémát jelent az elnéptelenedés. Emiatt az egyensúlyhiány miatt indultak el azok az egyeurós kezdeményezések, amik akkora népszerűségre tettek szert, hogy az elmúlt időkben rengeteg település követte a példát. Az ajánlatokkal eddig jellemzően az ország déli részén találkozhattunk, most egy északi megye, Trento is előállt egy programmal.

Ezt az összeget azonban muszáj lakásfelújításra költeni, ugyanis mint a Time Out írja, ezekben a falvakban a magára hagyott ingatlanok száma meghaladja a lakott épületekét. Úgy tudni, hogy a 100 ezer eurós támogatás 20 százalékát a házak megvásárlására, a maradék 80 százalékát pedig a felújításra kell majd költeni. Azonban Maurizio Fugatti polgármester a hivatalos közleményben kiemelte, a projekt egyelőre kísérleti, tehát elképzelhető, hogy menet közben változni fognak a részletek.

Érdekesség még, hogy a felújítás költségeit is maximalizálták: a portál értesülései szerint az összeget 200 ezer euróban (80 millió forintban) szabták meg, tehát a leendő tulajdonosok saját pénzükből maximum 120 ezer eurót (48 millió forintot) költhetnek a munkálatokra. Erre minden bizonnyal azért van szükség, hogy véletlenül se luxusnyaralók szülessenek a pénzből olyan emberek számára, akik megengedhetik maguknak, hogy évekig béreljenek egy ilyen helyet – úgy, hogy akár csak 1-2 hetet töltenek el ott.
Azt egyelőre nem tudni, hogy vannak-e személyi feltételei az ajánlatnak, de mivel nem emeltek ki semmilyen nemzetiségekre vonatkozó korlátozást, ezért feltételezhető, hogy külföldiek is élhetnek vele.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


