Világkonyha: Hogyan készül a „halhelyettesítő" surimi?
Fotó: Fotó: Shutterstock

2023-09-12

Világkonyha: Hogyan készül a „halhelyettesítő" surimi?

A surimi japán szó, és pürésített húst jelent – ez az étel évszázadok óta fontos eleme a japán konyhának. A nyugati élelmiszeripar csak a 60-as évektől fedezte fel magának a „rákrudat", ami valójában mindenféle feldolgozott, szálkátlanított tengeri halból van. A kifogott halakat gyorsan lefagyasztják, elszállítják a gyárba, ott kiengedés után többször átmossák, majd pürésítik, ízesítik, a végén megformázzák és paprikával vagy ételfestékkel megszínezik. Általában olyan tiszta a halhúspüré, hogy már nincs is halíze, így rák aromával dobják fel.

Történelmi falatkák

A fenti képen a ma kapható, rengeteg féle és formájú surimit láthatod. Ma már minden verziót nagy halfeldolgozó üzemekben állítanak elő. Az eredeti, a surimire nagyon hasonlító halételt már 1115 körül készítették Japánban és kamabokónak nevezték. Annak ellenére, hogy egy többszörösen feldolgozott élelmiszerről beszélünk, nincsenek felesleges, egészségtelen összetevők benne és egészséges, fehérjedús halalternatíva. Mindössze annyi adalékot (olaj, só, cukor, ízfokozó, tojásfehérje, keményítő) tesznek hozzá, amitől formázható, majd vágható lesz a rudacska, természetesen minimális tartósítószer is kerül bele. A surimit tulajdonképpen azért készítik, hogy az olyan tengertől messze élő népek (mint mi) is halhoz jussanak, akiknek nincs lehetősége más formában tengeri halat fogyasztani.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ha egészségtelen lenne, a japánok nem ennék

Biztosan te is láttál vagy ettél már olyan sushit vagy más halas ételt, amibe surimit tettek, elterjedt meleg és hideg ételekben egyaránt. Ha a surimi egészségtelen lenne, egészen biztosan nem ennék a japánok 900 éve ezt az élelmiszert, főleg nem friss hal helyettesítésére. Elég ha abba gondolsz bele, hogy 1 kg surimihez 4-5 kg halat használnak fel, csak kivonják a zsírt és a vizet a húsból és pürésítés után összepréselik. A jó minőségű surimi 30-50% halat tartalmaz, míg a gyengébb minőségű csak 20%-ot. A surimi általában tengeri halakból készül, könnyű konyhai alapanyag, érdemes kipróbálni hideg salátához, ázsiai pirított rizshez vagy szusihoz.