A világ legelszigeteltebb települése, ahová 6 nap eljutni A világ legelszigeteltebb települése, ahová 6 nap eljutni
Fotó: Tristan da Cunha / Fotó: Shutterstock

2024-06-09

A világ legelszigeteltebb települése, ahová 6 nap eljutni

Hallhattunk már durván veszélyes szigetekről, olyanokról, ahol a macskák uralkodnak, és arról is, ahova csak kutatók látogathatnak el, ám az Atlanti-óceán közepén fekvő Tristan da Cunhához hasonlót valószínűleg még nem láttunk. Az érintetlen szigeten csupán egyetlen falu kapott helyet, és ezt sem egyszerű megközelíteni – éppen ezért tartják magukat a világ legelszigeteltebb közösségének.

Az Atlanti-óceán kellős közepén, Dél-Amerika és Afrika kontinensei között találhatunk rá Tristan de Cunha vulkanikus szigetére. 207 négyzetkilométert felölelő területe 2816 kilométerre fekszik Dél-Afrikától, és 3360 kilométerre Dél-Amerikától.

A szigetet csupán egyetlen település díszíti, az északi oldalon található Edinburgh of the Seven Seas.

Ugyan bárki elutazhat a faluba, ám az út már önmagában felér egy nyaralással: a dél-afrikai Fokvárosból induló kompok közel egy hét alatt tudják átszelni az óceánt,

ráadásul a hajók évente csupán kilencszer közlekednek.

Fotó: Shutterstock

Aki viszont bevállalja az utat, gyönyörű környezetben találja majd magát. A szigeten nem kell tartani a bűnözéstől és a nyugalmat maximum az elkóborló háztáji állatok zavarják meg. Élővilága is rendkívül gazdag; a látogatók fókákkal, albatroszokkal, pingvinekkel és még sok más madárfajjal találkozhatnak.

A brit gyarmati szigeten összesen 240 fő él, így ez a világ legkisebb helye, ahol az angol a hivatalos nyelv.

Vannak még szigetek, ahova nem teljesen jutott el a modern világ: Egy különös sziget, ahol kagylókkal fizetnek a boltokban

Tristan da Cunha / Fotó: Shutterstock

Értelemszerűen mivel az importálás kicsit nehézkes, ezért a helyiek szinte mindent maguknak termesztenek meg: főleg krumplit és zöldségeket ültetnek, az állattartásnak köszönhetően viszont tejet, sajtot és húst is tudnak fogyasztani. Egy lakos szerint a település olyan, mint egy nagy család:

„ha levágunk egy állatot, akkor azt megosztjuk egymás között. Ha valakinek tönkremegy a háza, akkor elszállásoljuk és segítünk az újraépítésben.”

A termőföldekhez egyetlen út vezet, és minden családnak megvan a maga kis parcellája. A lakosok semmilyen gépet nem használnak a termények betakarításához, mindent kézi eszközök segítségével aratnak le. Érdekesség, hogy arra is figyelnek, hogy ne szaporodjanak túl az állatok:

a törvények szerint minden háztartás egyetlen tehén tartására jogosult.

Ha kedvet kaptunk volna: Több lakatlan sziget is eladó Észak-Európában

Life on Tristan da Cunha – the World's Most Remote Inhabited Island

A vadállatok – főleg a madarak – sorsára egyébként pecsétet raktak a hajók fedélzetéről belopódzó patkányok, amelyek olyan nagy problémát jelentenek, hogy Edinburgh of the Seven Seas egy kész ünnepséget húzott fel köréjük: ez a Patkány Napok (Ratting Day).

Ilyenkor a férfiak csapatokba állnak, és különböző eszközöket ragadva azon versenyeznek, hogy ki tudja a legtöbb, illetve a legnagyobb patkányt, egeret befogni.

Az erőfeszítéseiket egy zsűri értékeli, majd miután kihirdették a győztes csapatot, a tagok ajándékot nyernek, az este pedig egy zenés-táncos mulatsággal zárul. A szigeten egy-egy templom is helyet kapott, itt ünneplik meg például a Húsvétot. A faluban mellesleg minden megtalálható, ami szükséges: van szupermarket, egy múzeum, egy bár, egy internetkávézó és buszok is közlekednek.

A gyerekek 3-16 év között iskolába járnak; az épületben pedig egy könyvtár, egy számítógépes szoba és egy tudományos szoba is van.

Anatahan története más miatt érdekes: A sziget, ahol egy nő uralkodott 32 katona felett

Habár néhány Afrika és Dél-Amerika között közlekedő hajó megpihen a szigeten, a turisták általában nem maradnak sokáig. Mindazonáltal a helyiek mindenkit szívesen látnak: néhány család szívesen elszállásolja az utazókat, de a látogatók akár a pásztorkunyhókban is eltölthetnek egy-egy éjszakát.

Az állandó lakosok mellett egy marék kutató is él a szigeten, akik a vulkanikus területet, a kőzeteket, valamint a növény- és állatvilágot tanulmányozzák. A vulkán egyébként utoljára 1961-ben tört ki – ekkor néhány lakos az Egyesült Királyságba menekült, ám a legtöbben 1963-ban már vissza is tértek szülőföldjükre.

Érdekesség, hogy állítólag összesen 9 vezetéknévvel találkozhatunk a világ ezen elszigetelt falujában.

(Forrás: Business Insider)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!