Japán szellemek, akik a fürdőszobákban kísértenek
Fotó: Fotó: Pictures from History/Universal Images Group via Getty Images

2024-02-12

Japán szellemek, akik a fürdőszobákban kísértenek

A japán folklórban számos természetfölötti lénnyel (jókai) találkozhatunk, amelyek – a mondák szerint – gyakran a fürdőszobákan fedik fel kilétüket: van, aki a vécékből nyúl ki, más a fülke falán keresztül suttog . Belőlünk mutatunk párat.

Hanako-san

Hanako-san Japán egyik legismertebb fürdőszobaszelleme.

Ahogy a kísértettörténeteknél lenni szokott, Hanako eredettörténete is gyakran változik, de általánosságban elmondható, hogy egy fiatal lány szelleméről van szó, aki a második világháború környékén vesztette életét, azóta pedig az iskolai mosdókban kísért.

A legtöbb leírás szerint divatjamúlt piros ruhát és bob frizurát visel, megidézéséhez pedig háromszor kell bekopogni a lány fürdőszobak 3. emeletének 3. ajtaján, és megkérdezni:

„Ott vagy Hanako-san?"

Hanako ilyenkor azt válaszolja:

„Igen, itt vagyok."

Azonban a legenda szerint, ha valaki belép a fülkébe, rögtön meghal.

Hanako számos anime-sorozatban és tévéműsorban is megjelent, így a populáris kultúra részévé vált Japánban – mutatta be a szellemtörténetet a hamuesgyemant.hu.

Kashima Reiko (Teke Teke)

Nem Hanako-san az egyetlen lány, aki Japán fürdőszobáiban kísért: Kashima Reiko (vagy gyakran: Teke Teke) állítólag egy olyan lány szelleme, aki egy vonatbalesetben vesztette el lábait. A legenda szerint láb nélküli felsőteste most a mosdókban kísért, és azt kérdezi a szerencsétlen látogatóktól:

„Hol vannak a lábaim?"

A helyes válasz erre az, hogy „a Meishin vasútvonalon", ezzel pedig az illető megmentheti az életét – ha a válasz téves, vagy az illető olyan választ ad, amelyet Kashima nem talál elfogadhatónak, akkor lábát veszi a szellem.

Aka Manto

A japán legenda szerint Aka Manto egy maszkos, vörös köpenyt viselő szellem, aki nyilvános vagy iskolai mosdókban jelenik meg. A történetéről szóló beszámolók eltérőek, de a legenda egyik állandó eleme, hogy a szellem egy kérdést tesz fel a vécét használónak:

„Piros papír vagy kék papír?"

A válaszadónak nincs túl sok lehetősége: ha a pirosat választja, Aka Manto megnyúzza a hátát és kivérezteti, ha azonban a kéket, a szellem megfojtja – abban az esetben, ha valaki akadékoskodik, és más színt választ, akkor az alvilágba hurcolják.

Csak úgy menekülhetünk meg Aka Manto büntetése alól, ha teljesen visszautasítjuk az ajánlatát.

Kappa

Japán egyik leghíresebb mitológiai lénye, Kappa, állítólag a fürdőszobákban is megtalálható. Azonban nem kifejezetten fürdőszobai szellemként gondolnak rá, hanem általánosabban a vízzel – általában folyókkal vagy tavakkal – kapcsolatos rémként:

a legenda szerint Kappa a vízbe csalja, és a mélybe rántja az embereket.

Japánban sok helyen az ő alakját használva hívták fel a gyerekek figyelmét a folyókban és a tavakban megbúvó veszélyekre,és sok városban és faluban még most is táblák figyelmeztetnek felbukkanására a vizekben.

Emellett számtalan olyan monda kapott szárnyra, amelyekben Kappa mellékhelyiségekben jelenik meg, ahol zaklatja az embereket, különösen a nőket.

(Nyitókép: Utagawa Kuniyoshi festménye 1844-ből: Takiyasha hercegnő egy szörnyű csontváz kísértetet hív elő a szomai régi palotában.)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!