Marokkói földrengés: erre számíthatnak a magyar turisták, ha az országba utaznak
Fotó: Getty Images

2023-09-13

Marokkói földrengés: erre számíthatnak a magyar turisták, ha az országba utaznak

A földrengés elsősorban az Atlasz-hegység térségét érintette, így a legnagyobb veszélynek Marokkó középső része volt kitéve. A katasztrófa elsősorban a Magas-Atlasz apró településeit viselte meg a legjobban, de Marrákes egyik mecsetének minaretje, illetve lakóházai közül is több megsérült.

A mentési akciók azóta is folynak, a marokkói belügyminisztérium hétvégi közleményéből pedig az derült ki, hogy a legtöbb kár a városokon és a községeken kívül keletkezett. Az Euronews cikke szerint az Atlasz-hegységben nehezen boldogulnak a mentők, a mentésben pedig a külföldi csapatok mellett a hadsereg is részt vesz.

A földrengést Marrákes mellett a fővárosban, Rabatban, Casablancában és Agadirban is lehetett érezni, a közösségi média szerint pedig rengeteg ember inkább az utcára „költözött” félve attól, hogy házaik összedőlnek.

Ez is érdekelhet: Tokióba utaznál? 8 dolog, amit érdemes tudnod indulás előtt

A Guardian videójából is jól látszik, mekkora pusztítást végzett a katasztrófa: a marrákesi Medina-negyed utcái tele vannak törmelékekkel. Az UNESCO világörökségi helyszín Marrákes legrégebbi részének számít, a történelmi épületek viszont úgy tűnik, nem sérültek meg.

A tradégia kapcsán számos ország fejezte ki részvétét (így például Magyarország is). A török katasztrófavédelem 265 tagját helyezte készenlétbe, de Izrael és Szíria is jelezte, készen állnak a helyszínen segíteni a mentési munkálatokat.

A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, ami eddig a területet sújtotta, a hatóságok pedig „minden szükséges erőforrást megmozgatva segítik az érintett területeket” – állt a belügyminisztérium közleményében.

Mi történik, ha Marokkóba foglaltunk utat?

A turizmus.com cikke szerint

a szállodák és a turisztikai attrakciók nagy részét nem érintette a földrengés, a hazai utaztató cégek őszre meghirdetett körutazásait pedig előreláthatólag nem kell lemondani. A Marokkó-specialista iroda, a Budavár Tours évente többszáz turistát utaztat az országba, a földrengés pedig úgy tűnik, sem náluk, sem pedig a többi utazási irodánál nem befolyásolta az utazásokat.

A természeti csapás ellenére a konzuli szolgálat Marokkót továbbra is a biztonságos országok közé sorolja. Amennyiben a turisztikai szempontból érintett területeken nem lesznek erős utórengések, nem várható a besorolás megváltoztatása –olvasható.

Aki viszont a napokban utazna az országba, érdemes tájékozódnia az utazásszervezőjénél vagy a szállásánál; emellett a napokban utórengések is lehetnek, így a következő időszakban csak kellő elővigyázatosság mellett utazzunk Marokkóba.