5 kirándulóhely Budapest környékén, amit a gyerekek is imádni fognak 5 kirándulóhely Budapest környékén, amit a gyerekek is imádni fognak
Fotó: Shutterstock

2024-04-18

  • Drive
  • Belföld
  • 5 kirándulóhely Budapest környékén, amit a gyerekek is imádni fognak

5 kirándulóhely Budapest környékén, amit a gyerekek is imádni fognak

A tavasz beköszöntével a legtöbben azonnal a természet felé veszik az irányt, ám gyerekekkel utazva azt is figyelembe kell vennünk, hogy minden korosztály számára izgalmas legyen a program. Írtunk már szuper piknikezőhelyekről, arborétumokról és fagyizókról is, most pedig olyan Pest vármegyei helyszíneket gyűjtöttünk össze, ahol a legkisebbek és a legnagyobbak is jól érezhetik magukat.

Veresegyház 

Budapestről északkelet felé indulva juthatunk el Veresegyházra, ahol az egyik legnépszerűbb látványosságnak Közép-Európa egyetlen medveotthona számít. A 11 hektáros parkban viszont nemcsak medvékkel, hanem többek között farkasokkal, oroszlánokkal, hiúzokkal és agancsosokkal is találkozhatunk. Ezen felül a kicsiket játszótérrel, kismozdonnyal, macilifttel és ugrálóvárral várják a területen, és előzetes egyeztetést követően még szülinapozni is lehet itt.

A Drive csapata is ellágotatott a télen a Veresegyházi Medveotthonba: Békés és hosszú nyugdíjaskorra számíthatnak a „munka nélkül maradt” medvék Veresegyházon

Solymár 

A Budai-hegységben, Solymár környékén kanyarog a Paprikás-patak nagyjából 5 km hosszú túraútvonala, ami csupa érdekességet rejt magában: a sárga jelzésű utat apró hidak, források, sziklák és még egy kis vízesés is keresztezi. A Sziklás-hegyen egy kilátópontig is felsétálhatunk, de erre járva a solymári várat, illetve az ördöglyuk-barlangot se hagyjuk ki.

Tata

2020-ban a Tatabánya és Tata között húzódó kerékpáros szakasz nyerte el az Év Kerékpárútja díjat, az Által-ér mentén pedig gyerekekkel is könnyedén végighaladhatunk. Vértesszőlőshöz érve az Őstelepen megismerkedhetünk Samu történetével, de errefelé található a Farmunk is, ahol jó időben fürdőzni, valamint állatokat simogatni is tudunk.

Továbbhaladva, az Öreg-tó környékén egy kellemes ebéddel vagy korai vacsorával is megajándékozhatjuk magunkat. Ha ezek után szívesen sétálgatnánk még egy kicsit, akkor a Fényes Tanösvény felé vegyük az irányt.

Gödöllő 

A Gödöllői Királyi Kastélyba mindenképpen érdemes egyszer elvinni a gyerekeket, ahol többek között mesélő lakosztályokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és játékos felfedező csomaggal várják a családosokat. Itt található ráadásul egy gyönyörű arborétum is, tehát ha a szabadban is szívesen töltenénk egy kis időt, azt is megtehetjük. A 137 hektáros Arbo-parkban akár kisvasútra is szállhatunk, de játszóterek és különböző tematikájú tisztások is helyet kaptak.

Ha Mátrafüredig is elmennénk: „Ez nekik nem tempó!" – szánhúzó kutyákkal a Mátrában

Monor

Monor tökéletes választás lehet akkor, ha különböző korosztályokkal szeretnénk kirándulni egy kicsit. Egy kis testmozgásért látogassunk el a 190 méter magas Strázsa-hegyre, melynek neve még a török időkből származik: a legenda szerint egykor innen kémlelték a környéket azért, hogy megóvják a környező falu lakosságát a török portyázásoktól. A hegy tetején egy kilátó is magasodik, de a térséget nem csak a túrázás miatt érdemes felkeresni. Itt található ugyanis a Monori Pincefalu is, ahol közel ezer pince és présház, illetve szőlészeti és borászati tanösvény fut végig.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!