2023-10-16
5 magyar város, amelyet máshogy is hívnak, mint a térképen
Veszprém a magyar történelem egyik legfontosabb városa, itt létesült az ország első püspöksége is. Később pedig a veszprémi püspököt illette meg a királynék megkoronázásának a joga. Veszprém megye székhelye ma a turisták kedvelt úti célja, a várnegyedet a magyar barokk építészet egyik csúcsteljesítményének számító érseki palotával évente több százezren keresik fel.
A várnegyedben található Veszprém legrégebbi épülete is, a Gizella-kápolna, illetve a város ikonikus szoboregyüttese is, amely I. (Szent) Istvánt és Gizella királynét ábrázolja.

Fotó: Shutterstock
Talán a legismertebb jelző Magyarországon Debrecen városáé, amelyet a kálvinista Rómaként is neveznek. A város vallási életére ugyanis a 16. századtól kezdve a kálvini reformáció tette a legnagyobb hatást, szinte a város egész lakossága protestáns lett, ezért is érdemelte ki a jelzőt.
Debrecen vallási életének központja a Debreceni Nagytemplom, amelyhez a magyar történelem egyik legikonikusabb mozzanata is tartozik, ugyanis 1849. április 14-én ebben az épületben mondta ki Kossuth Lajos a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét is.
A templom 1805 és 1814 között épült klasszicista stílusban, az ország legnagyobb protestáns temploma.

Fotó: Shutterstock
Győrt hívják a folyók városának is, hiszen Győr-Moson-Sopron megye székhelye három folyó, a Rába, a Rábca és a Mosoni-Duna találkozásánál fekszik. Győrt nevezik még a három folyó találkozási pontja után a találkozások és a vizek városának is.
A győri folyóparti sétány a kellemes séták és romantikus találkozások helyszíne

Fotó: Shutterstock
Sok történész szerint Esztergom volt az első város Magyarországon, ez volt a középkori királyság egyik centruma, később pedig a Magyar Katolikus Egyház központja lett. A város legfőbb látványossága a 19. században, 1822 és 1869 között épült bazilika, az ország és Közép-Európa legnagyobb egyházi épülete.
A templom egyik legkedveltebb helyszíne a panorámaterem, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Dunára, de itt láthatjuk például azt a makettet is, amelyen Rudnay Sándor érsek tervét mutatják be, egy grandiózus épületegyüttest, amely betakarta volna az egész Várhegyet.

Fotó: Shutterstock
Komárom is híres magyar történelmi színhely, ahol lezajlott három csata is az 1848-49-es szabadságharc alatt. A város erődrendszeréről híres, amely az egykori Habsburg Birodalom legerősebb katonai monstruma volt, Bécs előretolt bástyája, egyben pedig Közép-Európa legnagyobb erődrendszere, ezért kapta az Erődök városa nevet.


