2025-06-16
Bezárt a Dunántúl egyik legjobb kilátója
Június 16-tól átmenetileg lezárják Zselic panorámás kilátóját. Az intézkedésre a karbantartási munkálatok miatt van szükség, a várakozások szerint a felújítás a hónap végére lesz kész.
Június 16-án, várhatóan két hétig lezárják Zselic egyik legnépszerűbb pontját, a Zselici Csillagpark fölött magasodó Kardosfai-kilátót – közölte a hírt a Zselici Csillagpark Facebookon. A munkálatok során teljesen újrafestik a faszerkezetet, kijavítják a benne található kisebb hibákat és az információs táblákat is kicserélik. A tervek szerint a kilátó június végéig tart majd zárva, hogy a nyár fennmaradó időszakában ismét látogatók sokaságát tudja fogadni.

A kilátó egyébként a Zselic Tájvédelmi Körzet közepén, a Zselici Csillagpark területén magasodik. Érdekesség, hogy a 273 méteres tengerszint feletti magasságon álló, 25 méter magas építmény Zselic második legmagasabb pontján áll, a tetejét jelentő ötödik szintre pedig mintegy 125 lépcsőfok vezet fel – részletezi a Sokszínű Vidék.
A Kardosfai-kilátó felújítása alatt felsétálhatunk például a szintén Zselichez közeli Hollófészek-kilátóba: a 2023 megnyílt építmény a térség legmagasabb pontjáról, a Hollófészek-tetőről kínál pazar panorámát a Mecsekre és a Balatonra. A kilátó ráadásul a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra vonalához közel helyezkedik el, árnyékolt verandája így a nyári forróságban hűs menedéket biztosít a kirándulóknak.
Ha egy kicsit messzebb is merészkednénk, akkor a Mecsek északnyugati csücskében van egy másik látványos pont is: a Balázs-hegyi kilátó szerkezete ugyan úgy néz ki, mintha egy tévétorony lenne, de a 11 méter magas építményre bárki felsétálhat. Legmagasabb pontjáról szuper kilátás nyílik Orfűre és tavára, a környéken pedig olyan látnivalókat kereshetünk fel, mint például az Abaligeti-barlang vagy az Orfűi Malmok mellett húzódó Füzes Antal sétány.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!