A Balatonnál töltöd a hosszú hétvégét? Itt lesznek tűzijátékok augusztus 20-án A Balatonnál töltöd a hosszú hétvégét? Itt lesznek tűzijátékok augusztus 20-án
Fotó: Jack Patrick, Unsplash.

2024-08-15

A Balatonnál töltöd a hosszú hétvégét? Itt lesznek tűzijátékok augusztus 20-án

Közeleg az augusztus 20-i nemzeti ünnep, amit nemcsak a nagyobb városokban, de a Balaton környékén is tűzijátékkal ünnepelnek majd. Amennyiben a négynapos hosszú hétvégét a magyar tenger környékén töltenénk, akkor érdemes tudni, hogy hol számíthatunk ilyen programra.

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepének, az államalapítás évfordulójának alkalmából idén is programok sokaságával készültek a balatoni települések. Az események csúcspontját természetesen a tűzijáték szokta jelenteni, amit augusztus 19-én és 20-án összesen 20 helyszínen csodálhatunk meg.

Badacsonyban és Balatonszárszón már 19-én elkezdik az ünneplést; mindkét helyszínen este 10 órakor láthatjuk az első fényeket.  Badacsonyban a produkció a Szent István Napok rendezvény részét képezi, Balatonszárszón pedig az augusztus 15-20. között zajló Államalapításunk és az Új Kenyér Ünnepe programsorozat alatt durrogtatnak majd a Központi Strandon este 20:45-től.

Alsóörsön például egy komplett négynapos rendezvényt, a Nyárbúcsúztató és Vendégmarasztaló Fesztivált szerveztek ennek alkalmából. A 30. esemény helyszíne a Sirály park, ahol koncertekkel, táncműsorokkal, utcabállal és persze tűzijátékkal várják a vendégeket. A tűzijáték augusztus 20-án, este 10 órakor kezdődik majd.

Image
Fotó: Rene Bernal, Unsplash.

Az északi parton Balatonalmádin, Balatonfüreden, Csopakon, Keszthelyen, Sümegen, Szigligeten és Zánkán várható tűzijáték, Tihanyban pedig fényszínházzal ünneplik meg az alkalmat. Hasonlóan a fenti településekhez, többek között Tihanyban is négynapos lesz a Szent István Ünnep, de Keszthelyen is hosszúra nyújtják a koncertekben, kreatív foglalkozásokban és gyerekprogramokban gazdag ünneplést.

Image
Fotó: Ray Hennessy, Unsplash.

A déli parton Balatonberényen, Balatonbogláron, Balatonföldváron, Balatonlellén, Balatonszárszón, Balatonszemesen, Balatonvilágoson, Fonyódon, Siófokon és Zamárdiban is látványos tűzijátékot szerveztek meg. Siófokon például a Bor és Kenyér Ünnepe alatt a tűzijáték helyett lézershow lesz, de Fonyódon is több napig tart majd az ünneplés.

Időpontok szerint így néz ki a felhozatal:
Image
Fotó: DESIGNECOLOGIST, Unsplash.

Augusztus 19.

  • Balatonszárszó – 20:45
  • Badacsony – 22:00
  • Balatonboglár – 22:00

Augusztus 20.

21:00 

  • Balatonföldvár 
  • Balatonlelle 
  • Keszthely 
  • Sümeg 
  • Szigliget 
  • Zamárdi

21:15

  • Tihany (fényszínház)

21:30

  • Balatonberény
  • Csopak 
  • Zánka 

22:00

  • Alsóörs
  • Balatonfüred
  • Balatonszemes 
  • Balatonvilágos
  • Fonyód
  • Siófok (lézershow)

(Forrás: Csodálatos Magyarország)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

még több Best of Balaton

még több Best of Balaton