Ezeken a repülőtereken idegeskednek a legtöbbet az utasok Ezeken a repülőtereken idegeskednek a legtöbbet az utasok
Fotó: Fotó: Unsplash/Erik Odiin

2024-03-31

  • Drive
  • Check-in
  • Ezeken a repülőtereken idegeskednek a legtöbbet az utasok

Ezeken a repülőtereken idegeskednek a legtöbbet az utasok

2024 már eddig is kihívásokkal teli évnek számít a légi közlekedésben, hiszen a sztrájkok mellett a Boeing is lejtmenetben van. Bár sok olyan tényező van, amire utazóként nincs ráhatásunk, arról még tudunk dönteni, hogy melyik repülőtérrül repülünk, vagy éppen kerüljük el.

Melyik a világ legstresszesebb repülőtere?

Az Euronews mutatta be a visaguide.world tanulmányát, amiben a világ legstresszesebb repülőtereit rangsorolták. A felmérésben 1642 – 53 különböző nemzetiségű – utast kérdeztek meg, akik 2023-ban legalább kétszer repültek nemzetközi járatokkal.

Azt kérdezték tőlük, hogy a repülés mely részét tartják a legstresszesebbnek. Ez alapján kiderült, hogy az utasokat a tömeg, a túl nagy repülőterek, a városközponttól való távolság, valamint a járatkésések zavarják a leginkább.

A VisaGuide ezeket a szempontokat figyelembe véve – öt tényező alapján – állított fel egy repülőtéri rangsort: az utasszám, a repülőtér mérete, az egy négyzetméterre jutó utasszám, a késések száma évente és a belvárostól való távolság.

A London-Gatwick repülőtéren szinte garantált a stressz

A válaszadók szerint az Egyesült Királyság második legnagyobb repülőtere, a londoni Gatwick az, amelyen keresztül a legstresszesebb átutazni. Bár a Gatwicket használó utasok száma más repülőterekhez képest kevesebb, mégis ezt tartják az egyik legzsúfoltabbnak. Emellett a világon itt késnek a második legtöbbet a járatok, a városközponttól pedig a legtávolabb van az utasok szerint (43 km).

Ez is érdekelhet: Ezeken az európai repülőtereken törölhetik el elsőként a folyadékkorlátozást

Shutterstock

Mi a helyzet Európa többi repülőterével?

Bár meglepő lehet, de a világ legstresszesebb repülőtereinek fele Európában található.

A második helyen az isztambuli repülőtér áll, ami egyébként éppen negyedik alkalommal nyerte el a legjobb repülőtér díját. Európa legforgalmasabb repülőtere, 2022-ben több mint 64 millió utast regisztráltak, amivel a világ hetedik legforgalmasabb légikikötőjének számít – az utazók szerint a repülőtér hatalmas mérete miatt, ami több mint 76 millió négyzetméter, gyakran nehéz a tájékozódás.

A harmadik helyet a müncheni repülőtér szerezte meg. A vizsgált évben az isztambuli forgalom kevesebb mint felét – mintegy 32 millió utast – regisztráltak. Fontos azonban tudni, hogy a repülőtér ötöd akkora, mint az isztambuli.

Olvastad már? Repülőteret kap Olaszország egyik legszebb úti célja

Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államokban található Denveri Nemzetközi Repülőtér a negyedik a listán, az ötödik helyen pedig egy másik brit csomópont, a Heathrow áll, amely Európa második legforgalmasabb légikikötője több mint 61 millió utassal.

A hatodik helyre a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér került, majd a Róma-Fiumicino, a Dallas/Fort Worth nemzetközi repülőtér, a New York-i John F. Kennedy és a chicagói O'Hare következik.

Shutterstock

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!