Ezek a világ legbiztonságosabb légitársaságai 2026-ban
Fotó: M_Kaempfer, Shutterstock

2026-01-16

Ezek a világ legbiztonságosabb légitársaságai 2026-ban

Az AirlineRatings minden év elején közzéteszi biztonsági ranglistáját, amelyben a világ légitársaságait különböző szempontok alapján értékelik és sorba rendezik. Az előző évek éllovasa, az Air New Zealand idén több helyet is visszacsúszott, miközben a fapados légitársaságok kategóriájának tavalyi győztesének sikerült megőrizni első helyét.

Az Airline Ratings minden év elején publikálja a légitársaságok biztonsági ranglistáját. A portál összesen 320 társaság adatait követi, a helyezéseket pedig többek között olyan szempontok alapján állítja fel, mint a flotta átlagéletkora, a súlyos és halálos balesetek száma, valamint a pilótaképzések elérhetősége és a különböző szakmai biztonsági ellenőrzések eredményei.

A közlemény szerint idén nagyobb hangsúlyt kaptak aturbulencia megelőzését célzó intézkedések is. Ennek részeként azt vizsgálták, hogy az adott légitársaság részt vesz-e a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) „Turbulence Aware” programjában, illetve hasonló képzésekben.

Hozzátették azt is, hogy a rangsorban szereplő légitársaságokat jellemzően csak egy-két pont választotta el egymástól. Éppen ezért félrevezető lenne a lista végén szereplő cégeket jelentősen veszélyesebbnek beállítani, mint az élmezőnyt.

A hagyományos (full service) légitársaságok közül az Etihad Airways került a 2026-os lista élére.
Image
Fotó: Vytautas Kielaitis, Shutterstock

A légitársaság a tavalyi rangsorban még csak az ötödik helyen állt. Az előrelépést több tényező is magyarázza: a felsoroltak közül például az Etihad rendelkezik a legalacsonyabb baleset/járat mutatóval, de a fiatal flotta, valamint a pilótafülkék biztonságának növelése is szerepet játszott a helyezésben. Utóbbi kapcsán az Airline Ratings kiemelte a turbulencia ellen bevezetett intézkedéseket, és dicséretesnek nevezte azt is, ahogyan a kabinszemélyzet kezeli a fedélzeti helyzeteket.

Új szereplő a listán a tajvani Starlux Airlines és a Fiji Airways is, a Singapore Airlines pedig visszakerült a top 25-be. A társaság az előző rangsorból egy turbulenciához köthető incidens miatt maradt ki.

A világ 25 legbiztonságosabb hagyományos légitársasága 2026-ban:
Image
Cathay Pacific
Fotó: Hieu, Unsplash
  1. Etihad Airways
  2. Cathay Pacific
  3. Qantas
  4. Qatar Airways
  5. Emirates
  6. Air New Zealand
  7. Singapore Airlines
  8. EVA Air
  9. Virgin Australia
  10. Korean Air
  11. STARLUX
  12. Turkish Airlines
  13. Virgin Atlantic
  14. ANA
  15. Alaska Airlines
  16. TAP Air Portugal
  17. Scandinavian Airlines (SAS)
  18. British Airways
  19. Vietnam Airlines
  20. Iberia
  21. Lufthansa
  22. Air Canada
  23. Delta Air Lines
  24. American Airlines
  25. Fiji Airways
A fapados légitársaságokat nézve így alakult a lista:
Image
Jetstar
Fotó: Will Waters, Unsplash
  1. HK Express
  2. Jetstar Airways
  3. Scoot
  4. Fly Dubai
  5. easyJet 
  6. Southwest Airlines
  7. airBaltic
  8. VietJet Air
  9. Wizz Air 
  10. AirAsia 
  11. TUI UK
  12. Vueling
  13. Norwegian 
  14. JetBlue
  15. FlyNAS
  16. Cebu Pacific
  17. Jet2
  18. Ryanair
  19. Spring Airlines China
  20. Transavia 
  21. Eurowings 
  22. Volaris
  23. WestJet 
  24. GOL
  25. SKY Airline Chile

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in