Itt a Hunyadi-sorozat első előzetese Itt a Hunyadi-sorozat első előzetese
Rujder Vivien és Kádár L. Gellért
Fotó: Beta Film

2024-09-05

Itt a Hunyadi-sorozat első előzetese

A Robert Lantos producer vezetésével készülő, Bán Mór azonos című regényfolyamából készült 10 részes alkotás 2025 elején kerül a TV2 képernyőjére.

A Hunyadi a nemzetközi piacra Rise of the Raven (A holló felemelkedése) címmel kerül, és már be is futott hozzá az első hivatalos előzetes. 

A középkori tematikájú alkotásnak ráadásul arra is van esélye, hogy bekerüljön a MIPCOM CANNES 2024-es kiemelt kínálatába.

Az október 22-i televíziós szakkiállításon lesz a premier is, ahol több mint 100 ország szakemberei és a legnagyobb tartalomgyártóinak vezetői vesznek majd részt. 

A Hunyadi több mint 600 nemzetközi színésszel és kaszkadőrrel készült. A főszerepekben Kádár L. Gellért, Rujder Vivien és Törőcsik Franciska látható, de nemzetközi sztárok –Laurence Rupp, Giancarlo Giannini és Karel Roden – is feltűnnek majd a sorozatban. A rendezők között az Oscar-jelölt Robert Dornhelm, illetve Nagypál OrsiSzász Attila és Lengyel Balázs is ott van, utóbbi showrunnerként is jegyzi a szériát.

 

 

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!