A történelmi spanyol kikötőváros, ami Barcelona olcsóbb alternatívája lehet
Fotó: Tarragona, Spanyolország - Fotó: Unsplash/Alexander London

2024-03-28

A történelmi spanyol kikötőváros, ami Barcelona olcsóbb alternatívája lehet

Spanyolország Európa-szerte az egyik legnépszerűbb úti célnak számít, ezen belül is Barcelona számít az egyik leglátogatottabb célpontnak a turisták körében. Ugyan a tőle délre található Tarragonára is évente rengeteg utazó kíváncsi, a város amellett, hogy kevésbé zsúfolt, olcsóbbnak is mondható északi szomszédjánál.

Madrid, Valencia és Sevilla mellett Spanyolország egyik legnépszerűbb úti céljának egyértelműen a – többek között – Gaudí munkásságáról ismert Barcelona számít. Amennyiben idén szívesen utaznánk a térségbe, de a nagyváros helyett egy másfajta élményre is vágynánk, akkor érdemes megcéloznunk a tőle nagyjából 100 kilométerre elhelyezkedő Tarragonát.

Ha mégkisebb helyszínt választanánk: Az apró spanyol halászfalu, ahol a „világ legkisebb tengere" is megbújik

A város már az ókorban jelentős szerepet töltött be, melyet jól szemléltetnek a területén található római-kori maradványok. Ilyen például a 14 ezer fő befogadására képes, második. században épült amfiteátrum vagy a hajdanán ló- és fogathajtó versenyeknek otthont adó Római Cirkusz.

Tarragonában egyébként összesen 13 római világörökségi helyszínt látogathatnak meg az utazók, melyek közé tartozik a kiváló állapotban fennmaradt csatornaív (aquaduct), egy színház, egy diadalív és persze az eredeti városfal is – írja az Express.

Fotó: Unsplash/Pau Sayrol

A látnivalók persze nem merülnek ki ennyiben, itt található például az El Poblet néven ismert, UNESCO világörökséghez tartozó kolostor is, ami a világ egyik legnagyobb ciszterci kolostorának számít. Az épületben található szobák és a kert is teljesen nyitva áll a turisták előtt, így bárki betekintést nyerhet a szerzetesek mindennapjaiba.

A történelmi séták után tökéletes levezetés lehet a helyi piac, a Mercat Central meglátogatása, ahol bárki belekóstolhat a helyi ételkülönlegességekbe. Kikötőváros lévén Tarragonában semmiképpen se hagyjuk ki a tengeri herkentyűket, melyeket például a Plaça de la Font főtéren sorakozó éttermek egyikében is kipróbálhatnak az utazók.

Ha a hasunkra hallgatnánk: 5 város, 5 klasszikus: a legjobb spanyol úti célok egy jó vacsorához

Az ínycsiklandó fogások után érdemes elsétálni hatalmas kapuval és rózsaablakokkal díszített katedrálishoz, mely már a rómaiak idején is fontos részét képezte a Forumnak, azaz a központi térnek.

Természetesen a strandok sem maradhatnak ki egy nyaralásból: Tarragona szerencsére ezekben sem szűkölködik. A város központjában húzódó Mediterrán-teraszon sétálgatva már érezhető a tenger kellemes illata, egy kicsit lejjebb sétálva pedig egyből a Playa El Miracle strandon találhatják magukat a látogatók. Kedvelt partszakasznak számít még a Playa Gorda, a Playa La Savinosa és a kicsit északabbra található Cala Waikiki is.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!