2024-02-16
Döntőben a női pólosok: mit rejt Doha a medencéken kívül?
A magyar női vízilabda-válogatott már a dohai világbajnokság negyeddöntőjében bebiztosította az olimpiai kvótát, miután a címvédő holland csapatot szétlövésben legyőzte. Az olimpia után a világbajnoki döntő is összejött a magyaroknak, miután szintén ötméteresekkel diadalmaskodtak Görögország felett. A döntőben – a 2022-es budapesti vesztes vb-döntő után – az Egyesült Államok ellen játszhatunk, és vághatunk vissza. A női pólósok már így sem szomorkodhatnak, de ha minden jól megy, a csapat péntek este Dohában ünnepelheti az aranyérmet. Mutatunk is öt dohai lehetőséget, amit érdemes kipróbálni, illetve meglátogatni, ha mi is Katar fővárosa felé vennénk az irányt!
Akárhogyan is végződik majd a párbaj, a csapatok valószínűleg kikapcsolnak majd a küzdelmet követően.
(Frissítés: a magyar női vízilabda-válogatott szoros csatában, 8–7-re elveszítette a mérkőzést, így az olimpiai kvóta mellett az ezüstérmmel térhetnek haza.)
De mit lehet Dohában csinálni?
YouTube-videónkban mutatunk öt dohai programot, illetve látnivalót, amit nem érdemes kihagyni akkor, ha a városban járunk.

MTI/Kovács Tamás
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
