2024-01-30
Rave bulik és vad poszterek: a TechnoCool-kiállítás a '90-es évek Magyarországára repít
Gondoltatok már arra, hogy a 90-es évek eufóriájára ma már egy múzeumban nézhetünk rá? A rendszerváltás után a művészetben is elstartolt egy új világ, amit a nagy remény- és szabadságérzés motorja hajtott. Amikor megjelent a techno zene és a szórakozóhelyek, a telefon és az internet, a hagyományos képzőművészet kénytelen volt átcsoportosulni ezekbe az irányzatokba, teret adva a művészetnek, hogy reagáljon a világban megtörténő korszakalkotó váltásokra a maga új módján. Ezek a művek azonban most hiába képezik egy múzeumi tárlat részeit, messze nem porosodtak el, és ma is ugyanennyire aktuálisak. A Budai Vár kupolájában szóló élő DJ-zene kezeskedik arról, hogy a bakelitlemezek tovább pörögjenek.
A Propagandában Till Attila Petrányi Zsolt művészettörténésszel és egyben a TechnoCool kiállítás egyik kurátorával beszélgetett a Magyar Nemzeti Galériában újonnan megnyílt gyűjteményről.
TA: Itt van körülöttünk az, ami megmaradt a 90-es évekből. Fotók és festmények, klasszikus formák ezerféleképpen újragondolva. Miért pont TechnoCool?
PZS: Megpróbáltuk egy pop környezetbe ágyazni a műveket. A korszakban elstartoló elektronikus zene módszertani újításai, a remix, a mix, a sampling vagy a DJ-k alteregói mind új motívumokat alkottak és hatottak a képzőművészetre. Adott volt, hogy erre a narratívára fűzzük fel a kiállítást.
TA: A 90-es évek az első olyan évtized, ahol a képzőművészet már alapjában függ a fogyasztói kultúrától. Hogy lehet egy egész évtizedet összegezni?
PZS: Egy robbanás volt. Egyszercsak berobbant Magyarországra a reklámkultúra. Óriásplakátok borították be a várost, a TV–csatornák megtízszereződtek, számtalan olyan input lett, ami a vizuális kultúrát teljesen más kontextusba helyezte.
TA: Mi volt ennek a megújult művészetnek a koncepciója?
PZS: A művészek elkezdtek úgy alkotni, mintha a mű reklám vagy termék lenne, vagy mintha maga a művész lenne egy termék a saját művében. Ez mind olyan jelenség volt, ami az évtizedet markánsan elválasztotta a 80-as évektől.
TA: Pedig sokan azt mondják, hogy ez a romlás első évtizede. A 60-as, 70-es évekhez képest megjött a színes gagyi.
PZS: Csakhogy ezt ma mondjuk.
TA: Azért nyitottátok meg most a kiállítást, hogy erre rácáfoljatok?
PZS: Nem véletlen, hogy 2023-ban jöttünk elő vele. Ma következményeket látunk. Azt, hogy mindenki a telefonját nézi. Ez a 90-es években kezdődött el.
TA: Ez az évtized legnagyobb újdonsága?
PZS: Vedd ide a személyi számítógépet is. A grafikai szoftverek teljesen új lehetőségeket nyitottak ki a művészek számára. A festők és a fotósok elkezdtek vitatkozni azon, hogy mi a valóság, hogy a hagyományos műfajok miként tudják kifejezni a valóságot. Hogy a fotográfiának egyáltalán van-e igazsága, vagy pedig a virtuális képalkotás jelképezi azt az új évezredet, ahol minden lehetséges.
TA: Mi volt a 90-es évek művészetének legnagyobb értéke?
PZS: Az, hogy nem létezett a piac. A művészek fejében nem fordult meg, hogy a műveik eladhatóvá válnak vagy egzisztenciális biztonságot fognak jelenteni nekik. Ez a korszak szabadságélményének a kulcsa.
TA: Mitől mai a kiállítás?
PZS: Hogy annak is mai művészetként tud hatni, aki nem tud semmit a korszak előtörténetéről.
TA: A mai beavatatlan néző számára hogyan jellemeznéd egy mondattal a kiállítást?
PZS: Ez egy útkeresés, ahol bármi megtörténhet.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
