2026-04-09
Kiderült, hány kilométer után kezd romlani az e-autók hatótávja
Egy friss nemzetközi kutatás azt vizsgálta, hány megtett kilométer után kezd csökkenni az elektromos autók hatótávja. Az eredmények ugyan rácáfolnak arra a tévhitre, hogy a villanyautók viszonylag hamar problémássá válnak, ugyanakkor egy kritikus futásteljesítményt is megjelölnek.
A TÜV Nord és a müncheni Carly közös vizsgálata 2016 és 2026 között gyártott elektromos és plug-in hibrid modellek akkumulátorait elemezte. A felmérés legfontosabb tanulsága az volt, hogy az akkumulátorok állapota egyenesen, lineárisan csökken.

Innentől azonban a degradáció üteme érezhetően felgyorsul: a korábbi 0,7-ről 2,3 százalékpontra nő minden újabb tízezer megtett kilométer után. Ez elsősorban a használt autók piacán lehet lényeges szempont, mivel ebben a tartományban már indokolttá válik az akkumulátor állapotának alapos felmérése.

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy az egyes gyártók között jelentős különbségek lehetnek. A prémium márkák és az újabb modellek, például a Tesla vagy a Hyundai frissebb típusai jellemzően jobban teljesítettek, míg a régebbi Volkswagen-, Renault- vagy Citroën-modelleknél a kapacitás akár 70–80 százalékra is visszaeshet a kritikus határ elérésekor – írja a Haszon.
Bár a futásteljesítmény kétségkívül fontos tényező, a szakértők szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy a megtett kilométerek száma vagy az autók életkora játszik nagyobb szerepet. Az viszont már kirajzolódik, hogy az újabb generációs modellek esetében jóval kisebbek a különbségek a márkák között, ami a technológia folyamatos fejlődésére utal.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


