2024-02-25
Mindenkit érintő változást terveznek Ferihegyen
Az európai repülőtereken már dolgoznak azon, hogy ne kelljen többé 100 milliliteres tárolókba átönteni a tusfürdőket.
A 2006-ban bevezetett korlátozásokra eredetileg azért volt szükség, mert a brit Metropolitan rendőrség tudomására jutott, hogy az al-Kaida terrorszervezet félliteres üdítős palackokba csempészett robbanószerrel tervezett minimum hét repülőjáratot elpusztítani. Ezt követően az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is azonnal megtiltották a folyadékok fedélzeten való szállítását, de a többi repülőteret is hamar elérte az információ.
A kezdetleges tiltást váltotta fel a ma is használt 100 milliliteres korlátozás.
Olvass erről is! Új menetrendre kell készülnie a vonattal utazóknak
Mostanában viszont arról lehetett hallani, hogy több országban is – például Olaszországban (Milánó-Linatei, Róma-Fiumicino) és az Egyesült Királyságban (London-London City) – feloldják a fedélzetre felvitt folyadékokat érintő korlátozást.
A kezdeményezéshez úgy tűnik, a Budapest Airport is csatlakozik.
A cég tájékoztatása szerint a Budapesten is használt, a kézipoggyászokat átvilágító röntgenberendezések egyelőre még nem teljesítik azokat a követelményeket, melyek lehetővé teszik azt, hogy nagyobb mennyiségben vigyenek fel az utasok folyadékot a fedélzetre – írja a 24.hu.

Shutterstock
A hírportál megkeresésére a Budapest Airport elmondta,
„A budapesti repülőtéren is hatályos 10x100 milliliteres limittől az említett szabályozás értelmében akkor lehet eltérni, ha a repülőtér olyan kézipoggyász-ellenőrző CT-berendezéseket helyez üzembe, amelyek lehetővé teszik az ennél nagyobb mennyiségű folyadékok hatékony vizsgálatát.”
Ez is érdekelhet: Az öltözék tényleg elárulja, mennyire lesz idegesítő egy utas a repülőn?
A CT-berendezéseket bár az egészségügyben is használják, a repülőtéren is hatékonynak bizonyultak. A Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtér esetében például a gépek röntgenszkennerekkel készítik el a poggyász számítógépes vetületét.
A CT-k képesek voltak rendkívül nagy felbontású, 3D-s felvételeket készíteni és automatikusan észlelni a potenciálisan veszélyes anyagokat.
Ezeket a robbanóanyag-felismerő gépeket a brit Smiths Detection vállalat gyártotta és úgy tűnik, be is váltak. A fenyegetések észlelésére szakosodott technológiákkal dolgozó cég terméke amellett, hogy képes kiszűrni a fenyegetéseket, jelentősen fel is gyorsította az átvilágításhoz szükséges időt.
A Budapest Airport egyébként már tesztelt a célnak megfelelő CT-berendezéseket, melyeket először az egyes terminálon alkalmaznának.
Egyelőre még építési engedélyekre várnak, de a tervek szerint 2025 nyarán már elképzelhető, hogy Ferihegy összes terminálján ilyen gépekkel fogják a csomagokat átvilágítani, azaz legkorábban két év múlva szabadulhatnak meg az utasok a sokszor kellemetlen folyadékkorlátozástól.