2024-05-24
Egy MI által vezérelt szemüveges fóka igazítja útba a turistákat Dániában
A Watt-tenger partjainál, Dánia délnyugati részénél egy nem mindennapi jelenséggel találkozhatnak a turisták. Fanø szigetén ugyanis szolgálatba állt a világ legelső mesterséges intelligenciával működő idegenvezetője, Waddi, a fóka.
Fanø piciny szigetének utcáit járva a turisták helyenként találkozhatnak egy-egy szemüveges fókát ábrázoló szoborral, illetve illusztrációval. A barátságos fókát ábrázoló matricák mellett az utazókat minden helyszínen egy QR-kód várja, amelyeknek beszkennelését követően el is kezdhetnek beszélgetni Waddival.
Ez is érdekelhet! Ez a világ 7 legokosabb városa 2024-ben
A turisták kérdéseket tehetnek fel a digitális idegenvezetőnek, hiszen a sármos fóka pontosan tudja, hogy hol érdemes bicikliket bérelni, hol vannak a legszebb természeti látványosságok, illetve hogy mely éttermekben kóstolhatunk bele a legfinomabb fogásokba.
A technológia kifejlesztése mögött álló cég szerint Waddi úttörőnek számít a maga kategóriájában,
hiszen minden kérdésre a mesterséges intelligencia segítségével tud válaszolni.
Ha már mesterséges intelligencia: 4 ingyenes alkalmazás, amiben a mesterséges intelligencia megtervezi a nyaralást
„A fókának feltett kérdések segítségével egyre okosabbak leszünk, hiszen a válaszok alapján fel tudjuk mérni, hogy mi érdekli a turistákat, ennek alapján pedig folyamatosan fejleszteni tudjuk Waddi tudását”
– nyilatkozta az egyik fejlesztő, Søren Christensen az Euronewsnak.
Fanø egyébként közkedvelt úti célnak számít a természet iránt érdeklődők körében.
A környéken sokszor láthatunk fókákat, éppen ezért választották az állatot a sziget virtuális idegenvezetőjének.
A szigetre előszeretettel látogatnak el a vízisportok kedvelői, de adottságai miatt a sárkányrepülőzés, a szörfözés és a quadozás. Az északnyugati oldalon bejárhatjuk a Søren Jessens Sand homokdűnéit, míg a nyugati homokos partszakaszon a strandoláson van a fókusz.