2026-05-18
Megnyílt a világ első privát strandja, amelyet éjjel-nappal csak nők látogathatnak
Dubaj ismét különleges turisztikai fejlesztéssel hívta fel magára a figyelmet: a városban megnyílt a világ első 24 órás, kizárólag nők számára fenntartott privát strandjaként emlegetett partszakasz. Az új strand női személyzettel, szigorú adatvédelmi szabályokkal és éjszakai fürdőzési lehetőséggel várja a látogatókat.
Dubaj megnyitotta a világ első olyan privát strandjaként emlegetett partszakaszt, amelyet a nap 24 órájában kizárólag női vendégek látogathatnak. Az Al Mamzar strand az emírség északkeleti részén található, és május elején nyílt meg a helyiek, valamint a turisták előtt.
A koncepció lényege, hogy biztonságos és nyugodt körülményeket kínáljon a nők számára. A kerítéssel elzárt strandon kizárólag női alkalmazottak dolgoznak, területén pedig szigorúan tilos a fényképezés és a videózás. A biztonságérzetet intelligens megfigyelőrendszer erősíti, a korszerű világításnak köszönhetően pedig az esti órákban is lehet úszni.

Az Al Mamzar 125 ezer négyzetméteres területen nyúlik el, ahol játszótér is helyet kapott. Ide a hat évnél fiatalabb kisfiúk szülői felügyelettel beléphetnek, így a strand a kisgyerekes családok számára is praktikusabb lehet. A biztonsági őröktől kezdve a vízimentőkön át a kiszolgáló személyzetig női dolgozók veszik körbe a látogatókat.
A strand megnyitását ugyanakkor beárnyékolja a közel-keleti biztonsági helyzet. A magyar Konzuli Szolgálat jelenlegi tájékoztatása szerint az Egyesült Arab Emírségek az „utazásra nem javasolt” országok és térségek között szerepel, ezért az indulás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a legfrissebb hivatalos utazási tanácsokat.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


