2023-11-02
Ha egy egész falut vásárolnál: Spanyolországban két ház áráért megteheted
Nagy az érdeklődés a spanyol ajánlatra, mely keretében az embereknek lehetőségük van egy egész falu megvételére.
Eladósorba került a portugál határhoz közeli, Madridtól nagyjából három órányi autóútra található Salto de Castro 44 házból álló települése.
A teljesen elnéptelenedett faluban iskola, templom, szálloda és még egy uszoda is megtalálható, csak éppen nincs ki használja őket.
A kezdeményezést egy spanyol üzletember, Óscar Torres Gallego indította, aki tavaly még 260 ezer euróért (nagyjából 104,5 millió forintért) „dobta piacra” az egész települést. Az eredeti tulajdonos egyébként még a kétezres évek elején vásárolta meg a falut, ekkor azt tervezte, hogy különböző befektetésekkel turisztikai központtá alakítja majd át Saltót.
Az eurozóna válsága viszont keresztülhúzta számításaikat: Torres a megvételt követően ugyan belekezdett néhány építészeti munkálatba, és még a papírmunkával is foglalkozott, de – ahogy arra az Euronews is felhívja az olvasók figyelmét – üzleti tervei nem voltak elég életképesek ahhoz, hogy sikerrel záródjon a projekt.
Ha jobban örülnénk annak, hogy nekünk fizetnek a költözésért: Európai települések, ahol milliókat fizetnek azért, hogy odaköltözzünk

Shutterstock
Az árak azóta emelkedtek, így Salto de Castrót jelenleg 580 ezer euróért (azaz nagyjából 222 millió forintért) árulják.
A település egyébként mindent megad, amit egy apró spanyol hegyvidéki falutól elvárhat az ember: romantikus kőépületek, napsütés az év nagy részében és persze zöld, erdős környezet – plusz egy UNESCO bioszféra-rezervátum (Meseta Ibérica) közelsége.
Az érdeklődőknek valószínűleg nem árt sietniük, ugyanis a településre már most több ajánlat is érkezett, az aukciózás miatt pedig a becslések szerint az ár könnyedén 600 ezer euró (nagyjából 230 millió forint) fölé is emelkedhet.
Amennyiben átlépnénk a határt, ne hagyjuk ki a Portugál El Caminót, ami szebbnél szebb természeti csodákat érint: Spanyolország helyett: 8 indok, hogy miért válasszuk az El Camino portugál szakaszát
Salto de Castro települését még az 1940-es években húzta fel egy elektronikai vállalat azért, hogy a közelben, egy gáton dolgozó munkásainak legyen hol lakniuk. Az elnéptelenedés az 1980-as években kezdődött meg, mivel ekkor már alig találtak munkát az emberek a magányos kis településen.
Salto de Castrót végül 1989-re az utolsó lakos is elhagyta, a falu pedig azóta, tehát több mint harminc éve lakatlanul áll.
A kétezres évek elején ugyan gazdára talált a falu, ám a tulajdonosok számításait a 2008-as válság keresztbe húzta, míg végül 2022-ben döntöttek úgy, inkább továbbadnak rajta.