2024-01-28
Betelt a pohár Japánban, nem bírja tovább a szemetelő tömeget a Fudzsi
Japán már hónapokkal ezelőtt belengette, hogy várhatóan korlátozásokkal menedzselné az ország egyik legnépszerűbb látványosságánál felmerülő problémákat, most viszont beváltották az ígéretet. Az országban június elejétől lépnek majd érvénybe a túlturizmust orvosolásáért meghozott szabályok – mutatjuk, mire lehet számítani.
Már mi is írtunk arról, hogy a pandémiát követő turistaáradat több népszerű japán úti célnál is jelentős gondokat okozott, a legrosszabb helyzetben viszont egyértelműen Fudzsi környéke találta magát.
„Néhány desztináció gyors tempóban szerzi vissza a pandémia előtti népszerűségét, és míg a turisztikai szektor élénksége alapvetően egy pozitív jelenségnek számít, a túlzsúfoltság és az etikettek többszörös megsértése aggodalomra adnak okot”
– így nyilatkozott még tavaly Kendzsi Hamamoto, a Japán Turisztikai Ügynökség látogatói élmények fejlesztésséért dolgozó osztályának felelős igazgatója.
Az Adachi Művészeti Múzeumot viszont érdemes meglátogatni: Több mint 20 éve Japán legszebb kertje, de alig hallott róla valaki
Az utóbbi időben ráadásul jelentősen megnövekedett a forgalom a világ egyik leghíresebb hegyén, ami nemcsak rengeteg szeméttel, de – minden szándék nélkül – egymás testi épségének veszélyeztetésével is jár.
A Fudzsira 2023-ban például több mint 221 ezer túrázó látogatott el, akiknek több mint fele a Josida-ösvényt választotta.
Ha Tokió felé vennénk az irányt: Tokióba utaznál? 8 dolog, amit érdemes tudnod indulás előtt

Fotó: Shutterstock
Az összezsúfolódó tömeg különösen nagy aggodalomra ad okot a hegy legnépszerűbb útvonalán, a Josida-ösvényen, ugyanis az ehhez hasonló magaslati pontokon a lökdösődés bármikor halálos balesethez vezethet. Az új intézkedéssel ezeket az emberi dugókat szeretnék mérsékelni, illetve felvenni a harcot a látogatók miatt kialakult környezetszennyezéssel – írja az Euronews.
A Jamanasi-prefektúra kormánya ezért 2024. június elsejétől belépődíjat fog kérni a kirándulóktól és egy létszámkorlátot is bevezet majd.
Míg azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora összeget kell fizetniük a látogatóknak, az már eldőlt, hogy a hetvennapos nyári túraidőszakban összesen négyezer embert fognak felengedni a Fudzsira. A késődélutáni kalandozásnak is gátat szabnak, ugyanis a túrázóknak tilos lesz a délután 4 és hajnali 2 közötti időszakban nekivágni a hegycsúcsnak.
A belépődíj összegéről várhatóan februárban tájékoztat majd Japán, az így befolyt pénzt pedig elsősorban a Joshida-ösvény karbantartására, az infrastruktúrára és a vulkánkitörések esetén használható menedékházak felépítésére fogják fordítani.

Fotó: Shutterstock