Generációk, ha együtt utaznak...
Fotó: Fotó: Spektrum

2023-10-11

Generációk, ha együtt utaznak...

Az egyikük közismert Erdély-rajongó, a másikuk csak nemrég ismerkedett meg a vidékkel. De vajon mi újat tudott mutatni ez a vidék Krisztiánnak, s egy tetováláson túl milyen élményeket hozott haza Luca a Spektrumnak készített Erdély – a székelykapun túl című sorozat forgatásáról? Apa-lánya interjú gyerekkori nyaralásokról és generációs különbségekről.

Huszonkét városban jártatok, és több mint 11 ezer kilométert tettetek meg a Spektrum road movie-jának forgatása alatt. Hogy bírtátok?

Krisztián: Összességében élveztük, de nagyon intenzív két hónap volt. Kevesen tudják, de Erdély területe nagyobb, mint Magyarországé, ezért naponta általában Sopron–Nyíregyháza távokat tettünk meg. Napi öt órát forgattunk, nyolcat kocsiban ültünk.

Luca: Útközben pedig az egyetlen szórakozásunk az volt, amikor megálltunk egy benzinkúton, és a káros szenvedélyeinknek élhettünk. Ráadásul én az út során készültem az érettségire, a felvételire és intéztem a költözést életem első albérletébe. Éjszakánként a hotelekben vágtam a felvételi filmemet, amivel az egyetemre jelentkeztem. Felvettek.

Krisztián, az ismerőseid számára eddig is közismert volt az Erdély-szereteted. Mikor jártál először Erdélyben, és milyen volt az első benyomásod róla?

Krisztián: Ha nem is a történelmi Erdélyben, de gimnazista koromban két barátommal elutaztunk egy hétvégére Aradra. Ez még a Ceauşescu-érában történt, és rettenetes szegénységet tapasztaltunk. De ezzel együtt kalandos volt az út, mert oda-vissza csempésztünk bizonyos árukat. Aztán később, amikor a Fővárosi Önkormányzatnál dolgoztam, már hivatalos úton jártam kint több alkalommal, majd a könyveim megjelenése után is egyre gyakrabban hívtak bemutatókra könyvtárak vagy más kulturális intézmények, ilyenkor pedig több várost is meglátogattam. Igazán intenzíven csak tíz éve ismerkedem Erdéllyel.

Mondhatjuk, hogy Erdély megismertetése a misszióddá vált?

Krisztián: Ha van misszióm, az inkább az erdélyi magyar irodalommal kapcsolatos. Ebből ugyanis Magyarországon még mindig nagyon kevés látszik, miközben Wass Alberten túl is létezik egy nagyon gazdag irodalmi hagyomány. Könyvkiadóként sok kortárs erdélyi szerzőt adtam ki, akik közül többekkel is élő a kapcsolatom.

Luca viszont, ahogy az a műsorból is kiderült, először járt ezen a vidéken. A látottak, tapasztaltak alapján megértetted, mi ez a megszállottság apukádnál?

Luca: Igen, már csak azért is, mert nagyon jókat ettünk, főleg apa kedvenceit: miccset és csorbalevest. De az is igaz, hogy a programokat kevésbé az én korosztályom számára állították össze. Kevés időt töltöttünk például Kolozsváron, ahol nagyon izgalmas az éjszakai élet. Szóval bőven van még miért visszamennem – és szeretnék is visszamenni.

Neked tudott még újat mutatni a túra, Krisztián?

Krisztián: Én elsősorban a magyar Erdélyt ismertem eddig, ezért nekem most a román részek hoztak inkább újdonságot. Például Máramaros, amelynek már a látképe is egészen más, mint Belső-Erdélyé. És jó volt megtapasztalni, hogy a közkedvelt magyarországi sztereotípiákkal ellentétben ezekben a régiókban sem találkoztunk semmilyen magyarokkal szembeni indulattal vagy ellenszenvvel. Az első forgatási napunkat egy picike, románok lakta faluban töltöttük, a Dévához közeli Almásszelistyén, ahol egy olyan fatemplomot néztünk meg, amely az erotikus freskójáról híres. Egy másik faluban egy angol írónővel találkoztam, aki húsz évvel ezelőtt beleszeretett Erdélybe, majd letelepedett, és azóta onnan írja az angol kiadású könyveit. Nagyrészt mégis olyan alanyokkal forgattunk, akiket én is ismertem. Barabási Albert László például a barátom, de nagy élmény volt őt a szülőföldjén, Balánbányán meglátogatni. Elvitt minket az egykori iskolájába is, amely ma már használaton kívül áll, azóta már le is dózerolták, de még mindig láthattuk a falán az egykori vörös csillagos címert, amely alatt Laci üldögélt.

Luca: Nekem is ez volt az egyik kedvenc részem. Balánbánya az egyik legkülönlegesebb hely, ahol valaha jártam, azóta többször álmodtam is vele. Képzeld el, ahogy egy erdő közepén, egy festői völgyben áll néhány panelház – nagyon furcsa látvány. A hely sokáig bányászváros volt, aztán a bányát a kilencvenes évek közepén bezárták, emiatt a település fokozatosan kezdett kiürülni, mára pedig szinte teljesen lakatlanná vált. Több épületet félig már be is nőtt a növényzet.

Krisztián: Nekem nagy élmény volt a bölényrezervátum is. Örményes község mellett a WWF egy olyan programot működtet, amelynek célja, hogy ezt az egykor őshonos fajtát visszavadítsák a Kárpátokba. Egy rettentően hosszú séta vezetett fel a rezervátumba, de megérte, mert végül láthattuk ezt a hatalmas állatot. Voltunk medvelesen is, ahol tőlünk alig egy méterre mozogtak a medvék, később pedig olyan aktív sportokban is részt vettünk, amelyeket magunktól valószínűleg egyikőnk sem próbált volna ki. Bicikliztünk, falat másztunk és jártunk abban a sóbányában, amelynek a gyomrában egy elképesztő high-tech játszótér található óriáskerékkel és bowlingpályával. Az egész olyan, mint egy UFO-leszállópálya.

Fotó: Spektrum

Mi az, amit szerintetek a magyar vidéki turizmus eltanulhatna Erdélytől?

Luca: A vállalkozószellemet. Ők valahogy iszonyú lendületesen és optimistán, akár nagy rizikót vállalva is simán belevágnak az ötleteik megvalósításába.

Krisztián: Megismertünk például egy házaspárt; korábban vettek egy telket, amelyről kiderült, hogy nem alkalmas építkezésre, ezért kitalálták, hogy mobil házakat gyártanak rá. Pár év múlva ők lettek Közép-Európa legnagyobb tiny house gyártói, és világszínvonalú, amit csinálnak.

Luca: A Kézdi-medencében meg elmentünk egy körre hőlégballonozni. Az üzemeltető azt mesélte, hogy két éve volt egy álma, amelyben hőlégballont vezetett, ezután a fejébe vette, hogy mostantól ezzel kell foglalkoznia. Végigcsinálta az összes komoly fizikai és meteorológiai vizsgát, és most van egy sikeres hőlégballonos cége. Aztán még sárkányrepülőztem is. Ja, és csináltattam egy tetkót Kolozsváron.

Mit ábrázol?

Luca: A kulcscsontom alatt van, egy felirat: „Mint a violák”. Én vagyok ugyanis a világ legnagyobb Szécsi Pál-rajongója.

Ezek után félve kérdezem, de előjöttek a generációs ellentétek az utazás ideje alatt?

Luca: Apa és a stáb többi középkorú tagja néha szocialista indulókat énekelt az autóban – talán ez volt a leginkább említendő.

Krisztián: Ha ez egy átlagos utazás lett volna, és nincs naponta egy forgatási menetrendünk, akkor biztosan elcsúszott volna egymástól a bioritmusunk. Utoljára Rómába utaztunk együtt hármasban, ahol én, miután reggelente fölébredtem, általában elmentem egyedül várost nézni, és amikor visszaértem, a lányok még mindig aludtak.

Luca: Igen, apa úgy szeret nyaralni, hogy hajnalban már látni akar legalább egy etruszk templomot. Én is szeretek várost nézni, de ahogy ő csinálja, az nekem sok. A testvérem viszont az egész nap a tengerparton heverő típus, vagyis sosem volt egymással igazán kompatibilis a nyaralási stílusunk.

Krisztián: Azért voltak kompromisszumos megoldások... például, amikor Koppenhágában elmentem veletek abba a szuper vidámparkba.

És a lányok gyerekkorában hogyan néztek ki a családi utazások?

Krisztián: A nagy nyaralásunk mindig három-négy állandó baráti családdal telt: mindenkinél azonos korúak voltak a gyerekek, így utaztunk el együtt Horvátországba vagy a Balaton-felvidékre. És volt egy másik hagyományunk, amit egyébként mindenkinek ajánlok: az apás nyaralás. Ilyenkor csak mi, apukák utaztunk el a gyerekekkel, ami mindenkinek jó volt – az anyukák otthon pihenhettek, a gyerekeknek pedig nem volt muszáj fürdeni és fogat mosni, csak az utolsó napon.

Luca: Azért mi magunktól is mosakodtunk. Néha viszont íjjal lövöldöztük egymásra, miközben az apukáink kicsit mulatoztak.

Ha minden jól megy, az idén talán újra szabadabban mozoghatunk a világban. Terveztek nagyobb utazást?

Luca: Mi egy malagai nyaralást tervezünk a barátaimmal, és munka miatt Párizsban és Londonban is töltök majd egy kis időt. Egyébként én nem vagyok akkora utazó – nagyon szeretek itthon lenni.

Krisztián: A Kárpát-medencén kívül most már elég régóta nem jártam, az idén nagyon szeretnék végre újra eljutni Olaszországba. A Covid alatt olaszul is elkezdtem tanulni, amit persze azóta abbahagytam, de talán van annyi alapom, amit a helyszínen fel tudok majd frissíteni.

Fotó: Spektrum

Top 3 jó hely Európában

Luca

1. Largo di Torre Argentina, Róma: A lépcsőn, ahol megölték Julius Caesart, található egy kóbormacskaszentély, minden cicakedvelőnek ajánlom.

2. Cine Paris, Athén: Az Akropolisz mellett áll egy szabadtéri mozi, amelynek fantasztikus hangulata van.

3. Tivoli, Koppenhága: Gyönyörű vidámpark állatokkal, növényekkel és szép, klasszikus faszerkezetű hullámvasutakkal.

Krisztián

1. Bari és Monopoli: Olaszország Puglia régiója nem tartozik a legnépszerűbb nyaralóhelyek közé, emiatt viszonylag kevés ott a turista, ellenben nagyon jó hangulatú vidék.

2. Magas-Tátra, Csorbató: Szokásunk, hogy nyáron téli, télen nyári helyekre utazunk. A Csorbatónál található Kempinsky hotel a síszezonban nagyon drága, nyáron viszont teljesen megfizethető árakat is ki lehet fogni, és ekkor is csodás.

3. Stockholm: Szintén ideális hely, ha valaki szeretne elmenekülni a hazai kánikula elől. Tele a város szuper múzeumokkal és jó ételekkel.

Szöveg: Patakfalvi Dóra