Hátizsákkal a Mont Blanc körül
Fotó: Fotó: Shutterstock

2023-10-11

Hátizsákkal a Mont Blanc körül

Menedékházak, alpesi virágok és rengeteg tehén, na meg jókora szintugrások: egy túra Európa legmagasabb csúcsa körül, amelynek során valódi magashegyi élményben lehet részünk, egy kicsit kiszakadva a civilizáció keretei közül.

A Tour du Mont Blanc (TMB) egy 170 km hosszú magashegyi trekking, amely három országot érintve kerüli meg a kontinensünk legmagasabb csúcsát magába foglaló hegycsoportot. Gondolhatnánk, hogy csak egy hosszabb kirándulásról van szó, de a 10 ezer méter leküzdendő szintkülönbséget figyelembe véve ez a túra olyan, mintha fel kellene mászni a Mount Everest csúcsára, majd le is ereszkedni. És nemcsak a sokszor meglepően meredek kaptatók és lejtők, s még a nyár közepén is fel-felbukkanó hómezők okoznak nehézséget, hanem a folyamatos regenerálódás is, hiszen normál tempóban úgy 11 nap alatt lehet körbejárni a Mont Blanc-t. Vagyis a TMB nem egy egyszerű kirándulás, hanem egy hatalmas, lélegzetelállítóan látványos, ha akarjuk, puritán, de kellően konformistára is szabható kaland – és még csak túl messze sincs.

Menedékházak és hotelek

A magasabban fekvő területeken a szállás menedékházakban vagy kempingekben megoldott, amelyek jellemzően csak július-augusztusban vannak garantáltan nyitva, ezért érdemes ezekben a hónapokban próbálkozni. Az egész TMB-re igaz azonban, hogy választanunk kell egy hozzánk illő attitűdöt: vitetjük a felszerelésünket vagy visszük magunk? Szükségünk van vezetőre, vagy megoldjuk egyedül a szervezést és a tájékozódást? Menedékházakban, kempingekben pihenünk, vagy ahol lehet, magasabb komfortfokozatú szálláson? A spórolás, a teljesítmény vagy a kényelem a fő faktor?

Alapvetően a legtöbb helyen megszállhatunk menedékházakban (rifugiókban vagy refuge-okban) – fejenként 50-90 euró/éj félpanzióval –, de le is ereszkedhetünk a településekre, hogy kempinget, B&B-t vagy hotelt találjunk magunknak. Érdemes szem előtt tartani, hogy normális életvitel esetén (ti. ha épp nincs Covid, háború vagy bármi más) a menedékházi helyeket hónapokkal előre érdemes lefoglalni. Persze a nagyobb szállásokon lehet szerencsénk, és véletlenül juthat épp hely, de nyilván nyugodtabban vág neki az ember az útnak, ha tudja, hogy a fárasztó nap végén biztos szállás várja. Különösen igaz ez az olyan elhagyatottabb pontokon, ahol kilométereken belül nincs másik szállásalternatíva.

Ha a menedékházat választjuk, az valamivel drágább a kempingnél, a kilátás viszont sok helyen egészen lélekemelő. Igazi feltöltődést hoz, ha a napfelkeltét a semmi közepén élvezzük a hűvös hegyoldalban, Európa tetején. Ha viszont úgy érezzük, hogy a hosszú menetelés közben jár nekünk egy kis kényeztetés, akkor hotelekre is vadászha tunk a nagyobb településeken. Chamonix és Courmayeur például biztosan megér egy-egy nap pluszt, ha belefér az időnkbe.

Fotó: Shutterstock

Ellátmány és önállóság

Természetesen választhatunk magunknak egy guide céget, amely leszervezi az egész utunkat, lefoglalja a szállásokat, ha kell, megoldja a zsákunk szállítását, és akár az irányt is megmutatja napról napra. Amennyiben azonban inkább önállóan vágnánk neki, ezt is bátran megtehetjük.

Maga a TMB-jelzés szuperül követhető, az út egyértelmű, mintha csak a Kéktúrán lennénk, eltévedni szinte lehetetlen.

A málhánkra igaz, hogy ne haladja meg a 10 kilót – a rengeteg mászás és ereszkedés tényleg nem túl kellemes ennél nagyobb súllyal. Viszont vizet nem kell ipari mennyiségben cipelni, hiszen források, itatók és persze számos menedékház is szegélyezi utunkat.

De mi a helyzet az ennivalóval? Jó megoldás, ha a menedékházakban egyből a félpanziós ellátást kérjük, illetve induláskor megvesszük a sok helyen elérhető lunchbaget. A félpanzió kapcsán említésre méltó, hogy a reggeli nem túl izgalmas, mivel gyakran csak kekszet, müzlit vagy édességet adnak, este viszont mindenhol tápláló, többfogásos meleg vacsorát. A lunchbag néhány euró, és kerül a csomagba gyümölcs, szendvics és csoki, amivel ki lehet húzni akár vacsoráig is, de hiba lenne kihagyni az utunk során kínálkozó menedékházas ebédlehetőségeket, amelyek sokszor valódi élményszámba mennek tápláló leveseikkel, valamint tojásból és sajtból készült specialitásaikkal.

Fotó: Shutterstock

A kör számokban
  • 10 000 m szintemelkedés a teljes túrán
  • 170 km táv
  • 3 ország
  • 7-11 nap
  • 50+ menedékház
  • 20 000 látogató évente
Merre kezdjük?

A Mont Blanc-kör a legendás francia hegymászó és terepfutó városka, Chamonix mellől, Les Houches-ból indul, és az óramutató járásával ellentétes irányba halad Olaszországon, majd Svájcon át vissza Franciaországba. Persze nem kötelező erre haladni, mint ahogy máshol is be, illetve ki lehet szállni. Mégis, a terepviszonyokat tekintve ez a hagyományos kör mondható ideálisnak.

Kényelmes itiner 11 napra

Szerencsére az útitervek jól variálhatók, mert a Mont Blanc-kör túl messzire nem távolodik el a civilizációtól. Megosztunk egy általunk már lepróbált itinert, amelyet igény esetén bármelyik napnál módosíthatunk, ha úgy hozza kedvünk.

1. NAP

Első nap a franciaországi Les Houchesból indulunk, az autónkat itt, az ingyenes TMB-parkolók egyikében hagyhatjuk, maximum két hétre, igaz, őrizetlenül. Erős kaptatással indulva 16 km-t teszünk meg Les Contamines-ig, miközben 640 m körüli szintemelkedés és ugyanennyi lejtőzés vár ránk. Az akklimatizálódást a Bionnassay-gleccser és a gleccserszakadék fölött átívelő függőhíd teszi különlegessé.

2. NAP

A második napon a Montjoie kemping (TMB-seknek egy pohár welcome sör a bárban) lenyűgöző völgyéből indulva 1316 méternyi szintemelkedés a napi adagunk, és összesen 18 km táv a Les Chapieux-i Auberge Refuge Nova-házig. Szerencsére majd’ 1000 métert ereszkedünk is, vagyis térdfájósok jobb, ha előre megedzik a gyengébb ízületeiket. Célba érkezésünkkor azonban valódi kis oázisként fogad minket a vendégház, fantasztikus vacsorával.

3-4. NAP

A harmadik napon átérünk Itáliába, így innentől a Mont Blanc déli oldalát csodálhatjuk. Gleccserek, csúcsok, 15 km és sok-sok mászás a Rifugio Elisabettáig, hogy másnap, újabb 18 km-t a lábunkba téve leereszkedjünk a hegymászók Mekkájába, Courmayeurbe. Ha van időnk, itt beiktathatunk akár egynapos pihenőt is, hogy felfrissüljünk a folytatáshoz, shoppingoljuk a tucatnyi túraboltban, és élvezzük a kultúrát.

Fotó: Shutterstock

5. nap

Az ötödik napon a nagy hegymászóról, Walter Bonattiról elnevezett, szigorú rendben és tisztaságban üzemeltetett menedékház a cél. Ezen a szakaszon ugyan meg kell mászni a Val Ferret embert próbáló lejtőit, viszont a 12 km és 860 méter szintemelkedés után a Tour du Mont Blanc egyik legelszigeteltebb pontjára érkezünk: a menedékházhoz nem vezet civilizált út, így aki zsáktranszferrel túrázik, itt nem kapja meg a nagy hátizsákját. Viszont élvezhetjük a hármas határ hegyóriásainak látványát is, az orrunk előtt (tényleg így fogjuk érezni) hihetetlen sziklafalak magasodnak, míg a szem ellát.

6-7. NAP

Másnap átlépünk Svájcba, némi mászás után La Fouly-ba érünk, ahol a szinte mindig zsúfolt Camping de Glaciers lehet a menedékünk – az előre foglalás itt is erősen ajánlott. Az előző napi 20 km-es gyaloglás után a hetedik napon 15 km és viszonylag kényelmes séta lesz a napi adag a Champex-Lac-beli Plen Air panzióig. A Champex-tó partján gyönyörködhetünk a sokak által legszebbnek ítélt svájci Mont Blanc-tájban, miközben a Brasserie du Mont Blanc egész túrát végigkísérő sörei közül a világ legjobbjai közé is beválasztott világosat vagy barnát kortyoljuk.

8. NAP

A nyolcadik napon 16 km-t teszünk meg Trient-ig, de még mielőtt leereszkednénk, Fenêtre de Arpette-nél elérjük a túra legmagasabb pontját 2700 méteres magasságban. Persze a Trient-gleccser látványa és a kilátás megéri a fáradságot, ahogy a gyönyörű erdő is, amelyen át Trient-ba érünk.

9. NAP

Másnap Tré-le-Champ felé vesszük az irányt, és az aznapi 13 km bizony már erősen visszafelé visz minket Chamonix völgye fölé.

10. NAP

A 10. napon a La Boerne nevű, évszázados, zegzugos bárkaházból indulva elénk tárul a kör – sokak szerint – két legszebb szakasza, amelyek technikailag is tartogatnak némi kihívást. Via ferratára ugyan ne számítsunk, de a sziklába épített vasakra, majdnem függőleges meredélyekre és augusztusi hóra igen!

11. NAP

Ha tehetjük, jó előre foglalással biztosítva helyünket, töltsük az éjszakát a Lac Blanc menedékházában, igazi hegyi körülmények közt zárva körtúránkat. Lassan ugyanis búcsút kell mondanunk az alpesi virágoknak, a kolompok csilingelésének, a tiszta vizű forrásoknak és a kimerítő kaptatóknak: a 11. napon 1700 méternyi szintcsökkenéssel és az éjszakai szállástól függően 20–25 km-es gyaloglással kell számolni, ami Chamonix-t elhagyva visszavezet minket Les Houches-ig. Au revoir, arrivederci!

Minden infó egy helyen

Már a tervezéskor érdemes alaposan tanulmányozni a autourdumontblanc.com oldalt, ahol valóban mindent, ami hasznos, megtalálunk egy helyen. A létező összes szállást a teljes 170 km-en foglaltsági adatokkal, útvonaltervet, időjárási információt és interaktív térképet.