2025-12-27
Kedvező áron repülhetünk el Európa legmelegebb úti céljaira januárban
Ha az ünnepek után is egy melegebb, naposabb úti célra vágyunk, Európán belül is könnyen találhatunk menedéket.
Az Omio foglalási platform elemzése alapján januárban Vallettába és Nicosiába érdemes utaznunk, ha napsütésben töltenénk a januári hónapot. Mindkét városban átlahosan 16 Celsius-fokos átleghőmérsékletre számíthatunk a nappali órákban.
Málta fővárosában ilyenkor is mediterrán tengeri panoráma és végtelen napsütés várja a látogatókat. Nem véletlen, hogy egy Tripadvisoron értékelő utazó „Európa Karib-térségének” nevezte a várost, kiemelve a laza atmoszférát, a szűk utcákat és a különleges történelmi környezetet. Valettát korábban a 2025-ös év legjobb úti céljának választották, hiszen a szálláslehetőségek, a kulturális látnivalók, az éjszakai élet és a sétálhatóság terén is kimagasló eredményeket ért el.
A városban kellemes melegben fedezhetjük fel annak legszebb történelmi értékeit, köztük az 1500-as években épült Szent János-társkatedrálist, valamint a második világháború alatt bunkerként szolgáló Lascaris War Roomst. A lélegzetelállító kilátásért próbáljuk ki a Barrakka Liftet vagy menjünk végig a Valletta Waterfront sétány éttermei és kávézói mellett. Természetesen a tengerpartokra – pédául a Blue Lagoonra, a Golden Sands Beachre és a St. Peter’s Poolra – is érdemes kitérőt tenni, ahol tiszta kék vizeket találunk.

Hasonlóan kellemes időjárás várja a látogatókat Nicosiában, Ciprus fővárosában is. A szakértők szerint a város ideális választás azoknak, akik szabadtéri étkezésre, hosszú sétákra és enyhe téli napokra vágynak. A velencei városfalaktól a Büyük Hanig évszázadok történelme járható be gyalogosan, miközben a jó közlekedési kapcsolatoknak köszönhetően Nicosia könnyen kombinálható más ciprusi úti célokkal is. A történelmi utcákban több mint tíz múzeumot, színházakat, galériákat és művészeti kiállításokat is találunk, így Nicosia méltán nevezhető Ciprus kulturális központjának.
Nicosiának nincs repülőtere, így a Ryanairrel Budapestről előbb Páfoszba tudunk eljutni közvetlen járattal körülbelül három óra alatt. Ezt követően még egy majdnem két órás autóúttal kell számolnunk. A januári járatokon szintén hasonló, 30-50 ezer forintos árkategóriával kell számolnunk, ugyanakkor az ülőhelyek gyorsan fogynak.

A rangsor élmezőnyét további klasszikus városok követik, amelyek januárban is viszonylag barátságos időjárást kínálnak. Lisszabon, Athén és Róma szintén a legmelegebb európai nagyvárosok között szerepelnek, míg a lista második felében olyan meglepetések is feltűnnek, mint Dublin, Bécs, Párizs és Brüsszel.
- Valletta, Málta
- Nicosia, Ciprus
- Lisszabon, Portugália
- Athén, Görögország
- Róma, Olaszország
- Madrid, Spanyolország
- Dublin, Írország
- Bécs, Ausztria
- Párizs, Franciaország
- Brüsszel, Belgium
(Express)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


