A trópusi szigetállam, ami egyszerre van északon, délen, keleten és nyugaton A trópusi szigetállam, ami egyszerre van északon, délen, keleten és nyugaton
Fotó: Tabuaeran, Fanning-sziget, Kiribati – Fotó: Shutterstock

2024-05-18

  • Drive
  • Úti cél
  • A trópusi szigetállam, ami egyszerre van északon, délen, keleten és nyugaton

A trópusi szigetállam, ami egyszerre van északon, délen, keleten és nyugaton

Földünk összesen négy féltekére van osztva, aminek határvonalai az Egyenlítő, valamint a délkör mentén húzódnak. Míg az országok javarészt északon vagy délen, illetve keleten vagy nyugaton helyezkednek el, addig létezik egy ország a Csendes-óceán közepén, aminek területe nemhogy kettő, de mind a négy féltekét érinti, ez az állam pedig nem más, mint Kiribati.

Földünket hagyományosan négy féltekére, az északi, a déli, a keleti és a nyugati féltekére osztják. Az északi és a déli területeket az Egyenlítőhöz viszonyítjuk, míg a keleti és a nyugat féltekét a két földrajzi póluson áthaladó hosszúsági kör (délkör) határolja be.

A világ szárazföldjeinek 62 százaléka az északi féltekére, 38 százaléka pedig a délire esik. A keleti féltekén található a szárazföldek 71, a nyugatin ennek 29 százaléka.

És a Null-szigetről hallottál már? A „sziget", ami nem is létezik, mégis rajta van a térképen

A becslések szerint az emberiség 90 százaléka az északi, ezzel párhuzamosan 82 százalékuk a keleti féltekén él.

A Kiribatin élők viszont egyszerre mind a négy régióban otthon érezhetik magukat, mivel a szigetország annyira különleges helyek fekszik, hogy mind a két felosztási rendszer szerint érinti a szóban forgó féltekét, ezért geográfiailag mind a négybe belelóg.

Kiribati 33 korallszigetből áll össze, melyből nagy része, pontosan 21 lakott területnek számít. Az ország területén alig 120 ezer ember él, akik a GMT +14 időzónát használják – éppen ezért az újév is Kiribatiba érkezik el a legkorábban. A szigetország egyébként fejtörést okozott a dátumok tekintetében is, mivel egyes szigetei elég nagy területen vannak szétszórva.

Szerencsére Kiribati nem tartozik közéjük: Szigetek, ahol nem szeretnél kikötni

Ezt a problémát 1994-ben sikerült orvosolni, amikor is Kiribati miatt átrajzolták a dátumválasztó vonalat. Érdekesség, hogy így egy nap teljesen „kitörlődött” Tarawa szigetén lakók életéből, mivel szinkronba kellett kerülniük az ország többi szigetével.

(Forrás: Word Atlas)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!