Kiderült, melyik városokba költöznénk a leginkább
Fotó: Shutterstock

2023-11-12

Kiderült, melyik városokba költöznénk a leginkább

Egyes statisztikák szerint nagyjából 281 millió ember él a születési helyétől eltérő országban – ráadásul a Time Out által közölt számok 2020-ra vonatokznak, ezért valószínűsíthető, hogy részben a digitális nomád életmód népszerűségének köszönhetően ez a szám ma már sokkal magasabb. De hová költöznének az emberek legszívesebben?

Arról már mi is beszámoltunk, hogy Tokió a leggyorsabb ütemben növekvő célpont a digitális nomádok körében, de a különböző pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Remitly most azt is megnézte, hogy melyek azok a városok, ahová leginkább elköltöznének az emberek – legalábbis a Google-keresések alapján.

Ha az anyagiakat is figyelembe vennénk: Európai települések, ahol milliókat fizetnek azért, hogy odaköltözzünk

A rangsor összeállításánál a vállalat azokat a városokat vizsgálta, amelyekre a leggyakrabban kerestek rá a internetezők a „költözni” kulcsszóval kiegészítve.

Az eredmények szerint az emberek leginkább a napsütötte luxusvárosba, Dubajba költöznének leginkább, míg a második helyen az éjszakai életéről és szintén kellemes klímájáról ismert Miami végzett. A dobogó harmadik fokára már egy európai város is felkerült: Párizs ebben a rangsorban is előkelő helyet csípett el.

Ezt olvastad már? Magyarországot is érinti az új luxusvonatút, amivel körbeutazhatjuk bolygót

Érdekesség, hogy a „legjobb tíz" valójában jóval több a várost tartalmaz, mivel holtverseny alakult ki a negyedik, a hetedik és a tizedik helyen is. De mutatjuk az eredményeket!

Fotó: Shutterstock
Városok, ahová a Remitly szerint a leginkább költöznének az emberek 

1. Dubaj
2. Miami
3. Párizs
4. New York, Madrid, Szingapúr
7. London, Brüsszel
9. Toronto
10. Washington, Buenos Aires, Christchurch, Québec, Bogota, Portland, Bécs, Pheonix, Chicago