2024-01-19
Ezek a légitársaságok mentek csődbe 2023-ban
A koronavírus-járvány és az utazási korlátozások megviselték a légitársaságokat. Közülük persze volt, akinek sikerült talpra állnia, ám akadtak olyanok is, akiknek 2023 jelentette a véget.
Az elmúlt években fokozatosan növekdett az utazások iránti kereslet, azonban nem mindegyik cégnek sikerült elengedő profitot termelni a túléléshez. A legnehezebb helyzetben az újabb légitársaságok találták magukat, akiknek – hasonlóképpen nagyobb társaikhoz – a munkaerőhiánnyal, az emelkedő kerozinárakkal és a háborús konfliktusokkal is meg kellett küzdeniük.
Az Airline Ratings összeállított egy listát azokról a társaságokról, amelyeknek különböző okokból kifolyólag nem sikerült túlélniük a tavalyi évet.
Amikor az Aeromar csődöt jelentett, az indoklásban az szerepelt, hogy a vállalatnak nem sikerült kilábalnia a 2020-ban kezdődő járvány okozta globális utazási visszaesésből eredő pénzügyi nehézségekből.
A mexikóvárosi nemzetközi repülőtér közleményében azt írta, hogy az Aeromar mintegy 27,5 millió dollárral tartozott díjak, szolgáltatások és egyéb területeken is. A regionális légitársaság 21 útvonalat üzemeltetett Mexikóban, de repült Texasba és Kubába is. Az Aeromar leginkább Mexikóvárosra és a tengerparti üdülőhelyekre specializálódott, és összesen 26 ATR 42-es, valamint nyolc ATR 72-es repülőgéppel rendelkezett.
Harminc év után az Air Moldovának is le kellett húznia a rolót, mivel érvényes légialkalmassági bizonyítvány híján be kellett vonni a cég légijármű üzembentartási engedélyét (AOC). A flotta egyetlen repülőgépe (egy 18,5 éves A320-as) karbantartás miatt már április óta nem repülhetett.
A légitársaság megszűnése egyébként nem kizárólag az engedély hiányára vezethető vissza; a cégen belül korrupciós vádak, a COVID okozta nehézségek, de az orosz-ukrán háború velejárói is indokolták.
Ha fontos nekünk a pontosság: Ha ezekkel a légitársaságokkal repülsz 2024-ben, nem kell aggódnod a késések miatt
A Flybe brit regionális légitársaság januárban három éven belül már másodszor szüntette be működését, végül pedig az összes járatukat törölték és 276 dolgozót el is bocsátottak. A Flybe a COVID miatt először 2020 márciusában került csődeljárás alá, működésének teljes megszűnésekor flottája összesen 10 Dash-8-as repülőgépből állt.
A gyerekcipőben járó norvég légitársaság sem élte meg az új évet. Megszűnését állítólag a világjárvány okozta utazási korlátozások, valamint az utazási szokások megváltozása okozta. Emellett a társaság megismételte azt a hibát, melyet sok mohó fapados légitársaság elkövetett: túl gyorsan bővítette útvonalait és repülőgépeit – még úgy is, hogy a már felszálló gépeik csupán a kapacitás felével indultak el.
A légitársaság hat 737-800-as és 737 MAX repülőgépből álló flottával szüntette be működését.
A Boeingek felkavarták a port: Mi van a Boeing 737 Max 9-esekkel, és hogyan nézheted meg, milyen géppel repülsz?
Az izlandi Niceair kevesebb mint egy évvel működésének megkezdése után csődbe ment. Járatait eredetileg a Hi-Fly Malta lízingcég üzemeltette (egy A319-es repülőgépet használva), azonban a Hi-Fly elvesztette a repülőgéphez való hozzáférést, mivel a cég nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit. A Niceair emiatt elvesztette bevételi forrását, és a vállalat kénytelen volt csődöt jelenteni.
A GoFirst – korábbi nevén GoAir – fizetésképtelenségről számolt be, miután a cégben pénzforgalmi problémák léptek fel. A légitársaság flottájának nagy része a földhöz volt kötve, elmondásuk szerint a csődhöz is az ezekben a gépekben található, nem megfelelően működő hajtóművek vezettek – nem pedig a felelőtlen pénzügyi gazdálkodás.
A jelentés szerint egyetlen adósságtörlesztési határidőt sem mulasztottak el, a kényszerlépésért leginkább az amerikai Pratt & Whitley hajtóműgyártót hibáztatták. A csőd idején a légitársaság összesen 54 A320-as repülőgéppel rendelkezett.
A Novair az egyik legnagyobb svéd utazási iroda, az Apollo nevében üzemeltetett charterjáratokat (leginkább a Földközi-tengerre és egyes spanyol szigetekre). 2023 februárjában bejelentették, hogy a Novair október 1-jén teljesen beszünteti működését a negatív üzleti kilátások miatt. A légitársaság összesen két A321-es géppel bírt.
A VivaAir megszűnésének hátterében bürokratikus folyamatok álltak: a légitársaság ugyanis arra várt, hogy egyesülni tudjon az Aviancával, ám ezek a folyamatok olyan bonyolultak és hosszadalmasak voltak, hogy a cégnek nem volt más választása, mint csődöt jelenteni.
A Viva és az Avianca már régebb óta keresi az egyesülési lehetőséget, de a partnerség egyelőre még nem jött össze. Ekkor a VivaAir 41 darab A320-as repülőgéppel rendelkezett.
Az Ultra elmondása szerint a VivaAir összeomlása részben a saját bukásukat is megmagyarázza. A közleményben azt írták, hogy Kolumbia harmadik legnagyobb légitársaságának megszűnése megijesztette az iparági szolgáltatókat és a repülőgépek bérbeadóit is. A légitársaság kifejtette, hogy „azonnali fizetéseket, sőt, előlegeket kezdtek el kérni szolgáltatásaikért, ami ebben az iparágban egyáltalán nem számít szokványosnak”.
A légitársaságnak mindenesetre összesen hat A320-as gépről kellett lemondania.