Hihetetlen, de ez az európai sivatag csak két órára van Budapesttől
Piscinas sivatag, Szardínia, Olaszország
Fotó: salva.tours/Shutterstock

Hihetetlen, de ez az európai sivatag csak két órára van Budapesttől

Meglepő lehet, de még Európát sem kell elhagynunk ahhoz, hogy homokos dűnéket lássunk. Olaszországban, Szardínia nyugati partján egy egészen elképesztő, eldugott sivatag húzódik, ahol végtelen csend és lenyűgöző panoráma várja a látogatókat.

Az olaszországi Szardínia által kínált egyeurós házakról már bizonyára hallottunk, azonban egy másik érdekesség miatt is érdemes felkeresni a szigetet. A Piscinas sivatag Dél-Szardínia nyugati részén, a Costa Verde vagyis a „Zöld Part” vidékén rejtőzik, Medio Campidano tartományban. Itt található Európa legnagyobb mozgó homokdűnerendszere, ahol akár 100 méter magas dombokat is találni.

Nem véletlen, hogy sok turista figyelmét eddig elkerülte a táj, hiszen a közelben egyáltalán nem élnek emberek. Ameddig a szem ellát, érintetlen természetet és a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott növény- és állatvilágot találjuk. Ugyanakkor gyakran fúj a szél is, amely időnként viharossá erősödik, ezzel formálva a homokdombokat nap mint nap. Bár ezekről a tájakról nem éppen a vizek jutnak eszünkbe, Piscinas mégis rendelkezik néhány tengerparttal. A kopár táj és a tiszta, kék tenger látványa még európai szinten is páratlan kontrasztot alkot.

Image
Piscinas sivatag, Szardínia, Olaszország
Fotó: Marisa Estivill/Shutterstock

A látszólag sivár táj élővilága azonban meglepően gazdag. A borókabokrok, euforbiák és pionír növények között olyan állatok élnek, amelyek alkalmazkodtak a száraz körülményekhez. Ilyen a szardíniai gímszarvas, a rókák, vándorsolymok és több, kis termetű hüllő. Tavasszal a táj teljesen átalakul, a vadvirágok színes szőnyeget borítanak a homokra, életet és színt hozva a sivatagba.

A terület múltja is egészen figyelemre méltó: a dűnék közelében még ma is láthatók a régi bányászati tevékenységek nyomai. Emellett több egykori ipari épületet is felújítottak, melyek ma szállást biztosítanak az arra járóknak.

Szintén könnyen megközelíthető érdekesség lehet: Európa legjobban őrzött tengerparti titka csak pár órára van Magyarországtól

A jó hír, hogy Magyarországról mindössze egy két órás repülőutat követően is megközelíthetjük a sivatagot. Budapestről a legpraktikusabb Cagliariba repülni, hiszen ez a legközelebbi nagyváros a Piscinas dűnékhez. Ha máshol, például az Alghero vagy Olbia reptereken szállunk le, akkor egy hosszabb autóúttal is számolnunk kell.

A sivatag ugyanakkor tömegközlekedéssel gyakorlatilag elérhetetlen, így az autóbérlés nélkülözhetetlen. A Cagliari repülőterén azonban számos nemzetközi és helyi autókölcsönző várja a kalandvágyó turistákat. A település önmagában is érdekes lehet azoknak, akik szeretnék mélyebben beleásni magukat a történelembe: a strandok mellett középkori erődöket és tornyokat is találunk itt.

(Startlap)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Úti cél