2023-09-03
Lehet, hogy jártál már Prágában, de Kafka szemszögéből a város egy egészen más arcát mutatja
A cseh származású Franz Kafka 140 éve, 1883-ban született, aki annak ellenére lett világhírű író, és a 20. század egyik legnagyobb hatású szerzője, hogy életében sosem vált sikeressé. Ha egy őszi, prágai (esetleg berlini) útra készülsz, érdemes bejárni a művész életének fontos helyszíneit!
A kisebbségi, elszigetelt létet jól ismerő Kafka jiddis nyelvű, zsidó közösség tagjaként született Prágában. Apai nyomásra elvégezte a jogot, majd egy biztosítótársaságnál munkahelyi balesetekkel foglalkozott. Ezek részben ihletül szolgáltak írásaihoz, köztük a féreggé változó ügynök történetéhez, Az átváltozáshoz. Harmincnégy éves volt, amikor tuberkulózist állapítottak meg nála, ez akkoriban még gyógyíthatatlan, halálos betegségnek számított. Nyugdíjazták, amikor pedig egészségi állapota engedte, írt.
Kafka egész életében alig néhány novellája jelent meg.
Bár halála előtt azt kérte barátjától, Max Brodtól, hogy olvasás nélkül égesse el leveleit, naplóit, befejezetlen műveit, többek között A per és A kastély című regényeit, a hagyaték őrzője a szövegeket kiadta, ezzel a tettével pedig a 20. század egyik legnagyobb hatású írójává tette Kafkát.
Apja ellenkezése ellenére irodalmi érdeklődése a prágai művészközegbe vezette, ahol csendes, jó humorú figura hírében állt. Kafkát nyomasztották kötöttségei, apja elvárása, hivatali munkája: „nem ereszt. Ennek az anyácskának karmai vannak” – írta Prágáról. Ma pedig a prágaiak nagyon büszkék a világhírű írójukra, akinek a város több pontján is emléket állítanak – egy városnézés keretében ezeket a megállókat érdemes végigjárni!
- A mai Franz Kafka téren, a Maiselova és az U Radnice utcák kereszteződésében állt egykor az író szülőháza, a Toronyház. A németajkú zsidó családok által lakott negyedet 1897-ben ürítették ki, ekkoriban bontották le Kafka szülőházát.
- A prágai Óváros tér meghatározó szerepet töltött be Kafka életében. A téren működött apja jól menő rövidáru-kereskedése. A Kinský-palotába járt Kafka középiskolába, felnőttként pedig a 3. szám alatt irodalmi esteken vett részt.
- A Kafka Múzeumban a művek első kiadásait, az író szerelmeinek írt leveleit és olyan rajzokat, fényképeket tekinthetünk meg, amelyek korábban még nem voltak láthatók Prágában.
- A prágai Quadrio bevásárlóközpont mellett található David Černý 2014-ben készült különleges Kafka-szobra. Az író fejét megjelenítő 11 méter magas és 42, külön-külön mozgó rozsdamentes acélpanelből álló, folyamatosan forgó alkotás egészen különleges látványt nyújt, semmiképp ne hagyd ki egy prágai út alatt!

Shutterstock
- A Spree-parti város Kafka számára a családi kötelékektől, elvárásoktól való menekülés lehetőségét jelentette. 1910-ben járt először Berlinben, amely euforikus hatást gyakorolt rá.
- Első menyasszonyával, a berlini Felice Bauerrel öt évig leveleztek, rendszeresen látogatta őt, ám végül csak nagy betegen, 1923 őszén költözött a német fővárosba – akkori szerelmével, Dora Diamanttal.
- Idegenkedve Berlin belvárosától Kafka a nyugodt és zöld Steglitz városrészben telepedett le.

Shutterstock