2023-09-25
Síelés a Dolomitokban – Mit csináljunk a pihenőnapon?
Ha az egészségünkért szeretnénk tenni valamit, jó helyen járunk a Dolomitokban. A dél-tiroli régió Bolzano és Cortina d’Ampezzo között fekszik, és épp annyira osztrák, amennyire olasz és ladin. Utóbbi egy, az olasztól eltérő, de újlatin nyelvet beszélő nemzetiség, amely túlélte az első és második világháború utáni olaszosítást. Nem csoda, hogy a dolomiti ladinoknak eszük ágában sincs otthagyni a világ egyik legszebb helyét: a kétszáz millió évvel ezelőtt még korallzátonyként létező mészkőhegyek elnyerték az UNESCO Világörökség címet, és az idelátogatók egybehangzó véleménye szerint a gyönyörű kis falvak és égbe törő ormok minden kellemetlenséget elfeledtetnek az emberrel.
Fotó: Shutterstock
Aki tisztességgel odateszi magát az első három napban, az általában elfárad a negyedikre – ilyenkor ugrik meg a statisztikák szerint a balesetek, sérülések aránya is. Ez tehát kiváló alkalom arra, hogy pihenésképp belekóstoljunk a régió kínálta, csöppet sem unalmas kulturális élvezetekbe. Még csak el sem kell mozdulnunk a síterepről ahhoz, hogy megtekintsük Európa legmagasabban, 3000 méteren fekvő múzeumának, a Museo Marmolada Grande Guerra kiállításait. Az első világháború emléktárgyai mellett rácsodálkozhatunk az osztrák–magyar katonák által a gleccserbe ásott „városra”, ami összesen 12 km-en nyújtott menedéket az embertelen körülmények és a felszíni veszélyek elől. Barakkok, konyhák és tábori kórház is működött itt, az emberek távozása után pedig a gleccser szép lassan elkezdte visszafoglalni a jégbe vájt világot. Nincs külön belépő, a síbérletünkkel besétálhatunk a múzeumba.
Vagy ott van a fanatikus olasz hegymászó, Reinhold Messner múzeuma, amely igazából több lenyűgöző épület a Dolomitok különböző pontjain, egyebek közt a Cortina d’Ampezzóhoz közeli Monte Ritán és a Plan de Coronesen. Messner szerelmi vallomása ez a tárlat a Dolomitok és a hegymászás felé, nála hitelesebb forrásból pedig aligha tanulhatnánk a magashegyi létről. A mászólegenda Bolzanóban is létrehozott egy múzeumot, itt azonban más látnivalók is elcsábíthatnak: Ötzi, a gleccsermúmia például megérdemel egy látogatást a régió régészeti múzeumában (Museo Archeologico dell’Alto Adige), ahogy a 300 méteres középkori árkádsor, a Via dei Portici is. És ha útközben unatkoznánk, olvassunk bele Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című könyvébe, amelyet az első világháborús Dolomitokban szerzett élményei ihlettek.
Fotó: Facebook
Ezek a furcsa olaszok képesek Michelin-csillagos, fine-dining eseményeket, sőt, túrákat rendezni a refugiókban, vagyis menedékházakban.
Amennyiben korábbról beégett előítéleteink lennének a hüttekoszttal szemben (ld. Frittatansuppe, pommes frittes, Kaiserschmarrn), itt kénytelenek leszünk újragondolni a skatulyáinkat. A Dolomitok icipici völgyeibe is eljönnek a világ számos országát bejárt, neves és elismert séfek, hogy újragondolják a tiroli, ladin és mediterrán konyhát, és megörvendeztessék a minőségi gasztronómiára kiéhezett sportembereket. Alta Badia városkájában például tíz kilométeren belül két Michelin-csillagos étteremmel is találkozunk, közülük a St. Hubertus már magában három csillaggal rendelkezik. A város 20 kilométeres körzetében pedig öt Michelin-csillagos étteremben vacsorázhatunk...
Minden itteni konyhára jellemző a helyi alapanyagok használata és a tradicionális helyi ételek felszolgálása. A La Stüa de Michilt kalauz nemes egyszerűséggel Itália legromantikusabb éttermének nevezi, kimagasló borkínálattal, míg Norbert Niederkofler St. Hubertusáról ódákat zeng a kritikus, ami nem is csoda. A séf jelszava a „Főzd meg a hegyet”, vagyis helyi termelőktől vásárol helyi alapanyagokat, előszeretettel használ alpesi törpefenyőt, borókát és vadvirágokat, hogy kifinomult technikával művészi szintre emelje az ételkészítést.
Bár szállást gyakorlatilag mindig lehet a sírégióban találni, hiszen rengeteg a magánszállás is, ha valahova, a St. Hubertusba érdemes időben asztalt foglalni. Ha pedig lemaradnánk a séf alkotásairól, a Michelin-kalauz további remek helyeket is listáz, így nem kell aggódnunk, hogy rossz minőségű gyorséttermi falatokkal kell csillapítanunk az étvágyunkat.
Amiatt akkor már sokkal inkább érdemes aggódni, hogy véletlenül gasztrokirándulásba csap át az eredeti tervünk (mármint, hogy síelünk). Pedig itt aztán a lesikláson túl is várnak ránk sportolási lehetőségek bőven, például sífuthatunk több száz kilométeren, ráadásul minőségi terepen, hiszen világversenyek sorát tartják a régióban. Vagy szánkózhatunk, esetleg folytathatjuk a csúszást vacsora után is kivilágított pályán, emellett korcsolyázhatunk, úszhatunk a medencékben, és sítúrázhatunk. A sífutás és a túrasízés nem épp síelés utáni tevékenységek, de egy (vagy több) nap lesiklást megéri beáldozni. Ha pedig szép lassan elkezd elfogyni a hó errefelé, hát akkor se csüggedjünk: a Dolomitok a kerékpársport nagyasszonya, a túrázás fellegvára, a sziklamászás és a via ferrata koronázatlan királynője – s ezzel már a nyarat tervezőknek is adtunk némi iránymutatást.
A síelőket, és még inkább a síterepeket közvetlenül érinti a hókérdés. Nem a távoli jövőben, hanem az idei, a következő, és az összes többi szezonban, amikor szeretnénk felcsatolni. Minden tanulmány egybehangzóan állítja, hogy a szezonok egyre rövidebbek lesznek: 1970 óta a svájci síterepek például már csak 12 nappal később tudnak kinyitni, és 25 nappal korábban fejezik be az évet. Az Egyesült Államokban a 80-as évek eleje óta 34 nappal rövidült meg a szezon. Ráadásul már most is vannak terepek, ahol a hó 80%-a nem természetesen kerül oda, a híres kitzbüheli versenyeket újabban helikopterrel szállított hó teszi lehetővé.
A legoptimistább modellek szerint az Alpok gleccserei 2050-re elveszítik a jég felét.
Így az 1700 méter alatti sípályák – ahova az alpesi lejtők 70%-a tartozik – egy-két évtized alatt ellehetetlenülnek, a decemberi szezonkezdés és a téli olimpiák teljes mértékben a hóágyúktól függenek majd. Persze vannak izgalmas tervek a felhőkészítéstől a modernebb hóágyúkon át a magaslati pályákig, de a szakemberek úgy látják: a fizikát végül nem lehet legyőzni. Aki vitába szállna ezen állásponttal, keresse az Amerikai Geofizikai Uniót, a svájci Műszaki Egyetemet (ETH), az Európai Földtudományi Uniót vagy épp a Lausanne-i Egyetem Földrajzi és Fenntarthatósági Intézetét.
