2025-09-21
Hihetetlen, mennyi vegyszer kerül a Balatonba nap mint nap
A nyári időszakban rengetegen látogatnak a Balatonra, a forró napokon nagy részük pedig használ naptejet vagy valamilyen fényvédőt. Azonban míg a krémek bőrünkre pozitív hatással vannak, addig a tó vizének már nem kedveznek – szerencsére a kutatók már dolgoznak egy olyan megoldáson, amelyekkel a jövőben meg tudjuk kímélni a magyar tengert.
A forró nyári hónapokban sokan indulunk el a Balatonra, az azonban már kevesebbünk fejében fordul meg, hogy a leéégés ellen használt naptej bőrünk mellett a tó vizére is hatással van.
A naptejek hatóanyagait alapvetően két csoportba lehet sorolni: a fizikai szűrők a bőr felszínéhez közel nyújtanak védelmet, míg a kémiai szűrők a mélyebb rétegekben fejtik ki hatásukat. A Balaton vízösszetételét nézve elsősorban az utóbbi csoport jelent gondokat, hiszen ezek könnyebben mosódnak el a vízben, mint a fizikai szűrők – hívja fel rá a figyelmet a Sokszínű Vidék.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai szerint a nyári főszezonban például akár 850 kilogrammnyi kémiai hatóanyagot juttathatunk be a magyar tengerbe, ráadásul a kutatások szerint ezek nem csupán a vízben, hanem az üledékben és a tó élőlényeiben is kimutathatók.
A kutatók már harmadik éve fordítanak kifejezett figyelmet a vízre a Balaton 13 legnépszerűbb strandjára. A kutatások során az öt leggyakoribb UV-szűrő vegyület koncentrációját jegyzik fel, hogy később kielemezzék az ökológiai kockázatokat, amelyek részleteiről a portál szerint hamarosan a nagy nyilvánosság is tájékozódhat.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!