2025-06-13
2025-ös balatoni strandbelépők: ennyibe kerül idén a csobbanás
Idén nyáron ismét mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a Balatonnál strandolna: a felnőttjegyek átlagosan 13, a gyermekjegyek pedig 16 százalékkal drágultak a 2024-es szezonhoz képest.
A 47 balatoni strand adatai alapján készült felmérés kimutatta, hogy míg a felnőtt belépők átlagára a tavalyi 1488 forintról 1679 forintra emelkedett, addig a gyerekjegyeknél is hasonló a trend: az átlagár 867 forintról 1007-re nőtt. A Balatontipp azonban kiemeli: a felnőtt belépők átlagos, 13 százalékos drágulása mögött jelentős eltérések láthatóak. A legnagyobb emelést Fonyódon vezették be, ahol 47 százalékkal emelkedtek az árak – fontos kiemelni azonban, hogy az önkormányzat 2019 óta most emelt először, ráadásul az új, 1400 forintos belépő így is jóval a balatoni átlag alatt ragadt.

A gyermekjegyek esetében is a legtöbb helyen drágulás tapasztalható. Itt is Fonyódon ugrottak a legnagyobbat, ahol a 46%-os emelés eredményeként 700 forintot kell fizetni a Panoráma strandon, ami még mindig barátságosnak számít a többihez képest. A szepezdi strandok gyermekbelépője 40 százalékos emeléssel ugyancsak 700 forint lett, amíg a vonyarcvashegyi strandon ugyanilyen lépéssel 1400 forintra, a révfülöpi strandokon pedig 33 százalékos ugrással 800 forintra növelték a gyermekbelépők árát.
Ha az összes fellelhető balatoni strand áraira kíváncsi vagy, ezen a linken nézhetsz körbe, az ingyenes szabadstrandokat pedig itt találod.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


