Meglepő nevek kerültek fel a legveszélyesebb magyar városok listájára
Illusztráció
Fotó: FotoDuets, Shutterstock

2025-08-06

Meglepő nevek kerültek fel a legveszélyesebb magyar városok listájára

Az utazások szervezésekor kiemelten fontos tisztában lenni azzal, hogy mennyire biztonságos egy adott úti cél. A Numbeo felületén pedig rendszeresen nyomon lehet követni azt, hogy egyes országok és városok hogyan teljesítenek ezen a területen. A frissített rangsor szerint Magyarország még mindig a biztonságosabb országok közé tartozik, ám városokra lebontva az is látszik, melyek hazánk azon települései, ahol a helyiek szerint a közbiztonságnak még van hova fejlődni.

A Numbeo folyamatosan frissülő, nemzetközi adatbázisában évről évre nyomon követhetjük a világ országainak és városainak a közbiztonsági mutatóit. Az összesített bűnözési mutatókat a helyiek értékelése alapján állítják össze – a kérdőívet bárki bármikor kitöltheti a saját városára és biztonságérzetére vonatkozóan. Ebben többek között olyan kérdések alapján lehet osztályozni egy-egy helyszínt, mint a(z)

  • mennyire félsz attól, hogy kirabolnak;
  • mennyire félsz attól, hogy inzultus ér;
  • mennyire félsz attól, hogy megtámadnak az utcán;
  • mennyire félsz attól, hogy betörnek az otthonodba; és
  • mennyire biztonságos éjszaka egyedül sétálgatni a városodban?

A válaszok alapján aztán egy nullától százig terjedő skálán ítélnek oda egy-egy pontszámot az adott országnak, városnak, ez pedig lehetőséget ad egy nemzetközi rangsor felállítására. A Pénzcentrum most ezek alapján készített egy összeállítást, amelyből Magyarország, Budapest és más városok biztonsági helyzetére is fény derül.

Image
Split, Horvátorszá
Fotó: Patricia Jekki, Unsplash
Abban a tekintetben, hogy hol a legbiztonságosabb egyedül sétálni éjszaka Európában idén is Horvátország, Szlovénia és Izland jár az élen, melyeket Montenegró, Észtország és Dánia követ a listán.

Montenegró egyébként sokat javított tavalyhoz képest: míg az ország 2024-ben csak a ranglista tizedik helyén szerepelt, addig idén sikerült a negyedik helyre feltornáznia magát. Magyarország (16.) pozíciója semmit sem változott, ám Lengyelországnak (15.) idén sikerült megelőznie minket, Románia (17.) utolérte hazánkat, Portugáliát (18.) viszont sikerült lehagynunk.

A legnagyobb javulást Montenegró, Lengyelország, Fehéroroszország és Románia produkálta, de Ausztriában, Albániában, Bulgáriában és Luxemburgban is jelentősen javult a biztonságérzet. Ezzel szemben Spanyolországban, Svájcban, Portugáliában és Írországban is számottevően romlott a helyzet tavalyhoz képest – Magyarországon csupán minimális romlást lehetett tapasztalni.

Ezekben az európai országokban a legbiztonságosabb jelenleg éjszaka egyedül sétálgatni:
Image
Hvar, Horvátország
Fotó: Aiva Apsite, Unsplash
  1. Horvátország
  2. Szlovénia
  3. Izland
  4. Montenegró
  5. Észtország
  6. Dánia
  7. Csehország
  8. Hollandia
  9. Svájc
  10. Finnország
  11. Ciprus
  12. Ausztria
  13. Szlovákia
  14. Szerbia
  15. Lengyelország
  16. Magyarország
  17. Románia
  18. Portugália
  19. Észak-Macedónia
  20. Bulgária
De mi a helyzet, ha a városokat nézzük?
Image
Ljubljana, Szlovénia
Fotó: detait, Unsplash

A Numbeo adatai alapján azt is látni lehet, hogy Európa fővárosai hogyan teljesítenek. Ez a lista hasonlóan néz ki az országoshoz, de azért eltéréseket is látni lehet. Míg az első két helyezett (Zágráb, Ljubljana) az országos rangsort tükrözi, addig ha éjszakai sétálgatásról van szó a harmadik helyre nem Izland fővárosa, hanem Prága került. Negyedik helyen Tallinn, ötödiken Reykjavík, hatodikon pedig a svájci Bern áll. A városokat nézve a legrosszabb helyzetben Brüsszel és Párizs van, amelyeket Dublin, London, Athén, Minszk és Stockholm követ negatív értelemben.

Ezekben az európai fővárosokban a legbiztonságosabb jelenleg éjszaka egyedül sétálgatni:
Image
Hévíz, Magyarország
Fotó: KELENY, Shutterstock
  1. Zágráb, Horvátország
  2. Ljubljana, Szlovénia
  3. Prága, Csehország
  4. Tallinn, Észtország
  5. Reykjavík, Izland
  6. Bern, Svájc
  7. Amszterdam, Hollandia
  8. Madrid, Spanyolország
  9. Helsinki, Finnország
  10. Koppenhága, Dánia
  11. Varsó, Lengyelország
  12. Nicosia, Ciprus
  13. Valletta, Málta
  14. Bukarest, Románia
  15. Bécs, Ausztria
  16. Belgrád, Szerbia
  17. Pozsony, Szlovákia
  18. Vilnius, Litvánia
  19. Budapest, Magyarország
  20. Lisszabon, Portugália

A Numbeón egy adott ország városaira vonatkozóan is meg lehet nézni a toplistát, ilyen tekintetben Magyarország legbiztonságosabb városai Hévíz, Siófok, Budaörs, Békéscsaba és Szombathely lettek.

Az adatok alapján elmondható, hogy hazánk a biztonságosabb országok közé tartozik, ám települések tekintetében már nagyobb eltérések mutatkoznak, még akkor is, ha a listán néhány meglepő név is szerepel: a Numbeo adatai szerint az éjszakai séták a legkevésbé Gyöngyösön, Tatabányán, Miskolcon, Szolnokon és Érden számítanak biztonságosnak.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!