6 egynapos úti cél, ahová kevesebb mint 1 óra alatt eljuthatunk Budapestről 6 egynapos úti cél, ahová kevesebb mint 1 óra alatt eljuthatunk Budapestről
Fotó: Zsámbék, Magyarország / Fotó: Shutterstock

2024-06-04

  • Drive
  • Belföld
  • 6 egynapos úti cél, ahová kevesebb mint 1 óra alatt eljuthatunk Budapestről

6 egynapos úti cél, ahová kevesebb mint 1 óra alatt eljuthatunk Budapestről

Ha a kellemes időben szívesen kimozdulnánk a városias környezetből, de nem szeretnénk túl sokat utazni, akkor az alábbi úti célok remek választások lehetnek számunkra. A következő helyszínekre nagyjából egy óra alatt el tudunk jutni, és méretük ellenére számos látnivalóval büszkélkedhetnek.

Vác

A Dunakanyar egy kézenfekvő választás a budapesti utazók számára, hiszen az olyan települések, mint Vác, Visegrád vagy Nagymaros vonattal is mindössze 40 perc alatt megközelíthetők. Miután meglátogattuk a váci székesegyházat és a diadalívet, keressük fel a Memento Mori-kiállítást, ahol a város múmiáinak történetéről tanulhatunk. A napos délután egy részét érdemes a Szent Erzsébet sétány vagy a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert zöldkörnyezetében töltenünk.

Székesfehérvár

Magyarország egyik legjelentősebb történelmi városa, Székesfehérvár is remek opció egy hétvégi kiruccanáshoz. A Középkori Romkerttől kezdve az igaz szerelemnek emléket állító Bory-váron át a Gorsium Régészeti Parkig, a városban bőven akad mit felfedezni. Bátran hozzunk magunkkal fürdőruhát, hiszen ha megfáradtunk volna a sok sétálásban, az Árpád Fürdőben vagy a Csitáry G. Emil uszodában bármikor csobbanhatunk egyet.

Ha már várak: 4+1 lenyűgöző vár Magyarországon, ahol egyből felelevenedik a múlt

Apc 

Ha a hétvégét inkább a kirándulásnak szentelnénk, akkor Apc apró települését is megcélozhatjuk. A korábbi andezitbánya medrében elhelyezkedő apci tengerszem (vagyis a Széleskő-bányató) kristálytiszta vize és a környező erdő már 1995-től természetvédelmi területnek számít, a vizet körbekerítő sziklák tetejéről pedig csodás kilátás nyílik a tóra. Akár bográcsszettet is bepakolhatjuk, mivel a partokhoz közel több tűzrakóhely is van. Mielőtt viszont belakmároznánk, a virágokban gazdag Somlyó-hegyi tanösvényen is próbára tehetjük erőnlétünket.

Ha már alig várnánk a bográcsozást: Itt a nyár: 9 hely Budapest közelében, ahol már a bogrács alá gyújthatsz

Kosd

A Váctól északra található Kosdra is érdemes egyszer ellátogatni. A települést főleg az állatbarátok és a természetjárók fogják kedvelni, hiszen innen olyan pontok is könnyedén megközelíthetők egy kis túrázással, mint a Látó-hegyi-kilátó, a Naszály-csúcs vagy a Násznép-barlang. Miután meghódítottuk ezeket a csúcsokat ellátogathatunk Naszály-völgyi Lovas Majorba, vagy a szomszédos RoBirtok Élményközpontba, ahol a nyusziktól kezdve az alpakákig, többféle állat társaságában kapcsolódhatunk ki – de emellett kézműves programokban is részt vehetünk.

Ha már állatok: 5 szuper szálláshely Magyarországon, ahol lovagolni is tudunk

Zsámbék 

Zsámbékon is többféle programlehetőségből válogathatunk: erre járva mindeképpen érdemes felkeresnünk a 12-13. századból származó Zichy-kastélyt és a premontrei szerzetesek által felhúzott Zsámbéki Romtemplomot. Egy igazán különleges kiállításért vegyünk belépőt a helyi Lámpamúzeumba, illetve a Repülésrégészeti Kiállításra. A kirándulóknak is van miből válogatni: itt kanyarog a Nyakas-hegyre vezető Szent Norbert tanösvény, egy kicsit távolabb pedig az Óriások Lépcsőjének nevezett természeti látványosság is.

Érdekes múzeumokról is készítettünk már egy listát: 5 egyedi múzeum Magyarországon, amit egyszer látnod kell

Tata

Az ország északi határához közel elterülő Tatán is bőven akad látnivaló: az impozáns vár és a nemrég felújított Esterházy-kastély meglátogatása mellett felsétálhatunk a Fellner Jakab-kilátóba és a Kuny Domokos Múzeumba. A természetközeli élményért járjuk végig a Fényes Tanösvényt, illetve az Öreg-tó partjánál található Angolkertet. Miután megebédeltünk a tó partján, akár a szomszédos Vértesszőlősre is elutazhatunk, ahol a régészeti bemutatóhelyen Európa egyik legidősebb előemberéről, Samuról tanulhatunk.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!