300 forintos belépő is van: nagyot akcióznak novemberben a magyar fürdők
Fotó: Igali Gyógyfürdő / Facebook

2026-11-03

300 forintos belépő is van: nagyot akcióznak novemberben a magyar fürdők

Novemberben a megszokottnál több és jelentősebb kedvezményt kínálnak Magyarország termálfürdői. Van, ahol a belépők árából engednek, máshol extra szolgáltatásokat biztosítanak a jegyek mellé. Mutatjuk, melyik fürdőben milyen akciókra számíthatunk az ősz utolsó hónapjában.

A Barcsi Gyógyfürdőben a nyári csúcsszezonon kívül havonta egyszer rendezik meg a Szuper Szerda nevű akciót, amelynek keretében a délelőtti belépők egész napra érvényesek. A következő Szuper Szerdát november 25-én tartják.

A Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdőben szintén a szerdai napokra érdemes figyelni, novemberben ugyanis a nyugdíjasok a szokásos 3300 forint helyett 2500 forintért válthatnak belépőt.

A Termál Online arra is felhívja a figyelmet, hogy november 2-től az év végéig gyógyászati kedvezményeket is kínál a fürdő. A helyi lakosok és az éves fürdőbelépővel rendelkezők önrész nélkül vehetik igénybe a fürdőgyógyászati kezeléseket, míg a 30 kilométeres körzetben élők 50 százalékos engedményt kapnak az önrészből.

A november 27-én és 28-án megrendezett Siófok Városnap alkalmából a Galerius Fürdő mindkét napon féláron kínálja belépőit a helyi lakosoknak.

A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő november 2. és december 18. között különleges ajánlatokkal készül a támogatott fürdőkezeléseken részt vevők számára. A vendégek egy hétköznap felhasználható élményfürdő-belépőt kapnak ajándékba, a legalább négynapos csomagot választók számára pedig a vasárnapi gyógyfürdőbelépés is díjmentes.

Igalon novemberben ismét elérhető a népszerű Fifty-Fifty akció, amelynek keretében az 50 év felettiek szerdánként féláron válthatnak egész napos belépőt.

Image
Fotó: Igali Gyógyfürdő / Facebook

A Mórahalmi Gyógyfürdőben novemberben is érvényben marad a Szenior Szerda kedvezmény, így a 60 év felettiek november 11. kivételével minden szerdán 20 százalékkal olcsóbban válthatnak belépőt.

Emellett a Spa Day akció keretében csütörtökönként teljes árú belépő vásárlásával felár nélkül látogatható a csendes wellnessrészleg, hétvégén pedig ajándék szaunaszeánszokkal várják a csendes wellnessbelépőt váltó vendégeket.

A Napfényfürdő Aquapolis egész novemberben 20 százalékos kedvezményt biztosít a Csongrád-Csanád megyében élőknek az online vásárolt belépők árából. Ehhez a foglalás során a NOVEMBER20 promóciós kódot kell megadni a fürdő weboldalán. November 12-én ráadásul a megyei lakosok mindössze 2400 forintért válthatnak napijegyet.

A legjelentősebb kedvezményt a Tiszaligeti Élményfürdő kínálja: szolnoki lakcímkártyával november 2. és 30. között a felnőttbelépő mindössze 1900 forintba kerül, míg a 18 év alattiak és a nyugdíjasok csupán 300 forintért fürdőzhetnek.
Image
Fotó: Napfényfürdő Aquapolis Szeged / Facebook

Fontos azonban, hogy a kedvezmény kizárólag a fürdőzésre vonatkozik, a beltéri csúszdák és a szaunák használatához továbbra is kiegészítő jegyet kell váltani.

A Zalakarosi Fürdőben november 2. és 30. között a Senior November akció kínál félárú napijegyeket a nyugdíjasoknak. Ezek hétfőtől csütörtökig 2850, péntektől vasárnapig pedig 3700 forintba kerülnek.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!