2024-05-07
Örömhír a javából: kikeltek az első fiókák a seregélyesi gólyafészekben!
A fejéri Seregélyes nevét az állatbarát magyarok már a gólyákhoz társíthatják, hiszen a vármegyében általában itt található a legtöbb gólya. A közelmúltban mintegy nyolc fészekben kezdtek el tojást rakni a gólyák, mostanra pedig már három fiókával gazdagodtak a madárcsaládok.
Seregélyesen a közelmúltban lerakták az első tojásaikat az itt pihenő gólyák, hosszas tervezgetés után pedig idén már felkerült az első gólyafigyelő kamera is, melyet a Seregélyesi Baptista Általános Iskola udvarán találhatunk. Az élő közvetítésnek köszönhetően a nap 24 órájában figyelemmel kísérelhetjük a kiscsalád mindennapjait.
Külön varázzsal bír, hogy az első két fióka május első vasárnapján, azaz anyák napján bújt ki a tojásból, amit a kamera rögzített is.
„Nagyon örvendetes, hogy a kamera előtt megszületett az első két kisgólya, remélhetően mindegyik ki fog kelni a tojásból”
– mondta a Fejér vármegyei hírportálnak (FEOL) Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelője.
A Balatonnál más a helyzet: Olyan szibériai halakat fogtak a Balatonból, aminek ikráiból kaviár készül
„A kis gólyák általában nem egy napon szoktak a világra jönni, de bizony, mint látjuk, előfordul, hogy egyszerre két kis gólya kel ki a tojásból, aztán követi egymást a többi fióka sorban, egymás után. Várhatóan a következő napokban újabbaknak örvendhetünk”
– tette hozzá.
Ez is érdekelhet! Kicsiknek és nagyoknak: 5 csodás vadaspark Budapest közelében
A tervek szerint hamarosan egy újabb kamerát is felszerelnek, mely segítségével a helyiek és az érdeklődők a kékvércsék életét is nyomon tudják majd követni.
Mindenesetre aki bele szeretne kukkantani a gólyacsalád fészkébe, az ezen a linken bármikor megteheti.