100 kilónál is több halat tüntethetett el a Balatonból egy kárókatona tavaly 100 kilónál is több halat tüntethetett el a Balatonból egy kárókatona tavaly
Nagy kárókatona
Fotó: Denitsa Kireva, Pexels

2025-01-31

  • Drive
  • Belföld
  • 100 kilónál is több halat tüntethetett el a Balatonból egy kárókatona tavaly

100 kilónál is több halat tüntethetett el a Balatonból egy kárókatona tavaly

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt vezérigazgatója januári bejegyzésében úgy fogalmazott, a hónap közepe óta kollegáival mintegy 75 kárókatonát ejtettek el. Figyelmesek lettek azonban egy példányra, ami már 2013 óta járja a Balatont, ami a becslések szerint óriási mennyiségű halat foghatott ki a magyar tengerből.

Szári Zsolt Facebookon közzétett posztjában azt írja, hogy 9 nap alatt kollegái mintegy 75 kárókatonát lőttek ki. Ezek között a szakemberek figyelmesek lettek egy olyan példányra, amit még 2013 áprilisában gyűrűztek fel.

Így az állat már 12 éve rendszeres vendégnek számít a Balaton és a környékbeli tógazdaságok területén.
Image
Nagy kárókatona
Fotó: Robert So, Pexels

Tekintve, hogy egy kárókatona naponta akár egy kilogrammnyi halat is elfogyaszthat, csak ez a példány akár több száz kilogramm halat zsákmányolhatott a Balatonból élete során. Életkorát tekintve azonban nem ő számít a legidősebbnek: 2011-ben Fonyódon ejtettek el egy madarat, melyről kiderült, hogy 23 évvel korábban gyűrűzték fel.

Ezzel már majdnem rekordot döntött, melyet egy 24 éves skandináv madár tart.
Image
Nagy kárókatona
Fotó: Siegfried Poepperl, Pexels
A vadászoknak az aranysakálokkal gyűlik meg a baja: Egyre több aranysakál jár Magyarországon, kiborultak a vadászok

A hosszú nyakú kárókatona itthon agresszív és káros fajnak mondható, hiszen nemcsak a halastavakat fosztja ki, de a fák egészségére is rossz hatással van savas ürüléke révén, ami kiégeti őket és tönkreteszi a többi madár fészkét. Ezért gyérítik rendszeresen a Balaton környékén – és Európában is – a hatalmas étvágyú fajt, hiszen a tó halállománya már így is szegénykés. A legnagyobb veszélyben mégis a mesterséges halastavak állománya van, mert az itt élő halak könnyű prédát jelentenek a kárókatonáknak.

(Források: Sokszínű Vidék, Balatonica)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!