Egy darab „sivatag” Magyarországon, ahol homokdűnék között túrázhatunk

Magyarország közepén, Kecskeméttől nyugatra található a Kiskunsági Nemzeti Park egyik legkülönösebb tája. A fülöpházi homokbuckákat a köznyelvben gyakran „magyar Szaharaként” emlegetik, mivel a vidék inkább idéz sivatagos környezetet, mint egy tipikus magyar tájat.

A terület alapját a Duna–Tisza közi hordalékkúp adja, amelyből az évszázadok során a szél finom homokot szállított tovább, majd hullámzó dombokká formálta. Az északi oldalon található buckák magassága helyenként a 25 métert is eléri, és bár lassan, napjainkban is folyamatosan változnak. Sérülékenységük miatt a terület fokozottan védett, így csak engedéllyel látogatható.

A „magyar Szahara” nagyobb része ugyanakkor ma már nem mozog: a növénytelepítések és a talaj megkötése stabilizálta a felszínt. A homokmozgás a 19. században erősödött fel újra az erdőirtások és a túllegeltetés következtében. Ma a fülöpházi homokbuckák Közép-Európa legnagyobb nyílt homokpusztagyepéhez tartoznak, így európai összevetésben is különlegesnek számítanak.

Bár az északi oldalt jellemzően csak a Kiskunsági Nemzeti Park hivatalos túráin lehet bejárni, a Báránypirosító- és a Garmada-tanösvényeken bárki végigsétálhat. Előbbi egy 3,2 kilométer hosszú, tíz állomásból álló útvonal, amelynek egy rövidebb, 1,7 kilométeres szakasza is bejárható. A Garmada-tanösvény ennél jóval hosszabb: a 8,5 kilométeres útvonal átfogó képet ad a homokvidék jellegzetes élővilágáról és földtani sajátosságairól.

A táj a tavasz végén mutatja a legszebb arcát, amikor virágzik a homoki árvalányhaj, majd kora nyáron a lilás-kékes virágú báránypirosító, később pedig a kék szamárkenyér is megjelenik. Az állatvilágból elsősorban madarakat figyelhetünk meg, például szalakótákat, búbos bankákat vagy őrgébicseket, de homoki gyíkokkal és sáskákkal is találkozhatunk.