Kevesen ismerik ezt a balatoni templomromot, pedig különleges magyar történetet őriz
Salföldi Pálos Kolostorrom
Fotó: Salföldi Pálos Kolostorrom / Facebook

2026-04-26

Kevesen ismerik ezt a balatoni templomromot, pedig különleges magyar történetet őriz

A jó idő beköszöntével a Balaton-felvidék hétvégéről hétvégére benépesül, mégis maradtak olyan félreeső helyek, amelyek kimaradnak a nagyobb tömegből. Salföld és Badacsonyörs között, erdők takarásában bújik meg egy pálos kolostorrom, amely egyszerre kínál könnyen bejárható túracélt és egy különös hangulatú, középkori emléket.

A salföldi romok a magyar alapítású pálos rend egykori kolostorát őrzik, amelyet a középkorban Szent Mária Magdolna tiszteletére emeltek. A helyet egy 1307-es oklevél alapján kőkúti kolostorként is emlegetik, története azonban ennél korábbra nyúlik vissza: a szerzetesek egy román kori templomot alakítottak át és bővítettek tovább. A kolostor a 15. századra nyerte el késő gótikus formáját, majd a török időkben fokozatosan elnéptelenedett, és hosszú időre magára maradt.

Ma a Balaton-felvidék egyik legszebben fennmaradt középkori romegyüttese fogadja a látogatókat. A templom falai több helyen szinte teljes magasságukban állnak, a csúcsíves ablakok és a szentély formái pedig még mindig jól kirajzolódnak.

Az északi oldalon csatlakozó kolostor már visszafogottabban, alacsonyabb falakkal idézi meg a múltat, az egykori kerengő vonalai és a közepén álló kőkút azonban ma is jól érzékeltetik az épületegyüttes szerkezetét.
A hely szelleme

A hely különleges hangulata már érkezéskor érezhető. Az erdőn át vezető út után egy tisztásra lépünk ki, ahol szinte váratlanul tárul fel a rom látványa. A környezet rendezett, mégsem túlformált: néhány pad, egy tűzrakóhely és semmi több. Salföld déli végétől körülbelül két kilométeres, kényelmes séta vezet ide, Ábrahámhegy felől pedig a piros jelzésen nagyjából három kilométert kell gyalogolni.

A környék egy hosszabb kiránduláshoz is ideális, a Folly Arborétum felé továbbindulva jól felépített körtúra állítható össze.
Image
Folly Arborétum, Badacsonyörs
Fotó: berni0004 / Shutterstock

A salföldi kolostorrom egész évben szabadon látogatható. Bár egyre többen keresik fel, még mindig megőrzött valamit abból a visszafogott hangulatból, amely ritkán tapasztalható a Balaton környékén. Olyan hely, ahol a táj és a történelem természetes módon kapcsolódik össze.

A Balaton-felvidék emellett számos más felfedeznivalót is kínál, egy korábbi cikkünkben a tóparthoz közeli apró falvakat is összegyűjtöttük, amelyek szintén jó választást jelenthetnek egy nyugodtabb kikapcsolódáshoz.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Belföld