2024-04-27
5 tóparti üdülőhely Magyarországon, ha víz mellett töltődnél fel
Míg a Balatonnál, a Tisza-tónál vagy a Velencei-tónál már sok utazó megfordult, addig vannak hazánkban kevésbé ismert, ám ugyanennyire mesés helyszínek is. Mutatunk öt tóparti úti célt azoknak, akik már alig várják, hogy elnyújtózzanak a vízparton!
Magyarország nyugati részén, az Őrség szélén helyezkedik el a strandolásra is alkalmas Vadása-tó. A környéken több látnivaló is akad: elsétálhatunk Szőce tőzegmohás láprétére, Őrimagyarósd várához, Szaknyéren pedig a legkisebbek örömére egy alpaka farm is működik. A tó mentén több szálláshely és vendéglátóhely is létezik, de horgászatra és bográcsozásra is tökéletes a környék.
Igazán csendes környezetben fedezhetjük fel az Ózdtól délre található Arlói-tavat. A tó maga gyorsan mélyül, így a kisebbeket érdemes csak kísérettel beengedni. A Csahó-hegy és az Arló hegytető között hullámzó tavacska környékén érdemes egy kicsit kirándulnunk is, hiszen a magaslati pontokról pazar kilátás nyílik a térségre. A partján található horgászházikók és stégek igazán romantikus hangulatot kölcsönöznek neki, a Suvadás Ligetnek nevezett pihenőparkban pedig szabadidős tevékenységek közül is válogathatunk.
Ha a csendesség lenne a fontos: 5 bájos magyar falu a Dunántúlon, ha elmenekülnél a város zajától
A Bükki Nemzeti Park nyugati csücskében, festői környezetben rejtőzik a Lak-völgyi-tó, mely egyaránt alkalmas pecázásra és strandolásra is. Elhelyezkedéséből adódóan a környéken több túrahelyszínt is találunk, erre járva például ne hagyjuk ki a Lóczy-forrást és a Bélkő-hegyet se.
Ez is érdekelhet: 5 hazai tópart, amit helyben bérelt biciklivel is körbejárhatsz
A Kaposvár közelében található Deseda-tavat az aktív utazóknak találták ki: a környéken nemcsak tansövényeken, túraútvonalakon járhatunk végig, de egy kerékpárúton is próbára tehetjük combizmunkat. A tavon csónakázhatunk is, partján elsétálhatunk a kilátópontig, északi csücskében pedig egy arborétumot is találunk.
És ezeket ismerted már? 5 kivételes természeti látnivaló Magyarországon egy tavaszi felfedezéshez
Budapesthez a listából a Dorogi bányatóként is ismert Palatinus-tóként is helyezkedik el a legközelebb. Az Esztergomtól délre lévő tavon minden megvan, ami egy kellemes fürdőzéshez kell: homokos tópart, csúszdák, csónakok, vendéglátóhelyek, de még egy búvárbázis is elfért.