2025-12-05
6 mesebeli magyar falu, ahol lelassulhatsz karácsony előtt
Ha egy kicsit kiszakadnánk az ünnepi készülődés forgatagából, érdemes útra kelni és felfedezni néhány eldugott, vidéki gyöngyszemet. Az alábbi válogatásban hat hangulatos magyar falut mutatunk be, ahol a természet közelsége, a csend és a nyugalom segíthet feltöltődni az év végi rohanás előtt.
Az ország délnyugati részén, a Mecsek közepén elterülő Mánfa kiváló úti cél azok számára, akik télen is szeretnek a természetben lenni. Az apró falut minden oldalról magaslatok határolják, és olyan pontokhoz tudunk eljutni, mint a Nagy-Mély-völgy, az Árpád-kori templom vagy az Ágnes-vízesés. A környéken továbbá számos kisebb forrást is találunk, és ha gondoljuk, a közeli Orfűre is tehetünk egy kitérőt a kirándulás alatt. A településen találunk egy marék kisebb szálláshelyet, de ha egy kicsit nagyobb kényeztetésre vágynánk, a közeli Ambient Hotel & ThermalSPA-ban is foglalhatunk egy szobát.
Az ország nyugati részén elterülő Hegyhátszentjakab is remek úti cél az elvonulásra. Az apró községben több vendégházat is találunk, csakúgy, mint a településhez tartozó Vadása-tó mentén. Míg a nyári időszakban itt a strandoláson van a hangsúly, addig télen a tó tökéletes lehetőséget biztosít a délutáni sétákra. Ha viszont egy kiadósabb túrába vágnánk bele, akkor a közeli Őrségi Nemzeti Parkot is érdemes felkeresnünk.
A Vértes lábánál található Csókakő zsáktelepülésének legfontosabb látnivalója, a közel ötszáz méter magas sziklán található Csókakő vára. A település a móri borvidékhez tartozik, így a környéken több pincészetet is találunk – a központban például ott van a Zichy Pince, míg egy kicsit kijjebb a Csóka Pincészet. A kirándulásra kiváló lehetőséget nyújt a Vértesi Panoráma Tanösvény és a Csóka-hegy, a Kilenc Nővér hegygerinc-kilátóról pedig szuper képeket tudunk készíteni. A
Az ország másik felén, a Bükk északi oldalán húzódó Mályinkra is számos túralehetőséggel kecsegtet. Ellátogathatunk például a Dédesi várromhoz vagy a Látókövekhez, de a Szilvia-forráshoz, a Magos-kőre, illetve a Kemesnye-bércre is elkirándulhatunk. Egy jó vacsoráért sem kell messze mennünk, Mályinkán üzemel ugyanis a Big Gourmand-díjas Iszkor. Ha gondoljuk, a közeli Lázbérci-víztározóhoz és az őt körbeölelő tájvédelmi körzethez is elnézhetünk.
A Zempléni-hegység lábánál találhtató Mádot azoknak ajánljuk, akiknek fontos a gasztronómia. A településen ugyanis több minőségi vendéglátóhely üzemel, köztük például az Édes Mádkám Étteremmel és a Szarkaláb Bisztróval. A tokaji borvidék közelsége miatt ugyanakkor a borászatokból sincs hiány: a közelben húzódik például a híres Sauska tokaji bázisa, de a faluban is több pincészetet találunk. A település szélén magasodó Hello Wood iMÁDlak Kilátóból szuper panoráma nyílik a környékre, de a kirándulásra a Kakas-dűlő és az Úrágya-dűlő is remek.
Bakonybél az egyik legszebb téli úti cél Magyarországon. A közelben olyan látnivalókat találunk, mint a Kerteskői szurdok és a Borostyán-kút, de ha északra indulunk, akkor a „Gyilkos-tóként” ismert Hubertlaki-tóhoz, illetve a Szár-hegyi kilátóhoz is eljuthatunk. A települést először még 1018-ban említették meg a bencés monostor oklevelében, a Szent Mauríciusz Monostor pedig máig Bakonybél egyik főbb látványosságának számít. Szintén elkirándulhatunk az Erzsébet-kilátóhoz, de ha gondoljuk, a Pannon Csillagdába is megéri ellátogatni.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


