2025-05-31
Elveszett a bőröndöd? Akár árverésen is végeztheti
Valószínűleg kevesen vitatkoznának azzal, hogy az egyik legidegesítőbb helyzet egy repülős utazás során, amikor a bőröndünk nyoma vész. Ezt persze a legtöbben nem hagyjuk szó nélkül, mégis: meglepően sokan vannak, akik egyszerűen feladják, és nem mennek vissza elhagyott csomagjaikért. Olyannyira, hogy a világ számos repülőterén bevett szokásnak számít komplett aukciókat szervezni az elhagyott holmikból . Na de mi történik pontosan a bőröndökkel és az értékekkel?
A bőröndünk útját nagyjából el tudjuk képzelni: becsekkolunk, majd a pultnál a mérőszalagra helyezzük, végül pedig valahogyan a repülőgépek csomagterébe kerülnek. Jó esetben a repülést követően a repülőtéren ismét egy szalagon érkezik vissza hozzánk – na de mi történik akkor, ha út közben nyoma veszett csomagunknak?

A legtöbbször ilyenkor a hiba a repülőgépekre történő felpakolás során következik be: elképzelhető, hogy rosszul lett felcímkézve, de az is, hogy véletlenül rossz gépre rakodta fel a személyzet. Átszállásos utaknál az is lehetséges, hogy rossz helyre irányították a rakodókat, de a késések és a munkaerőhiány is közbeszólhatnak.
Ilyen esetben az Európai Unió területén az a legjobb, ha azonnal jelentjük az incidenst a repülőtéren. A kártérítés igényléséhez továbbá az is szükséges, hogy legfeljebb 21 napon belül írásos formában (például e-mailen) megküldjük a szükséges dokumentumokat a légitársaságnak. Ehhez általában a beszállókártyánkat, a repülőtéren felvett jegyzőkönyvet, a poggyászcímkét (vonalkódos matrica), illetve minden vásárlásról szóló blokkot, amit a poggyász hiánya miatt kellett megtennünk.
Tehát nagyon fontos, hogy ilyen esetben a ruhavásárlástól kezdve a tisztálkodószerekig, őrizzük meg minden termék blokkját, amit azért kellett megvennünk, mert elveszett a bőröndünk.

A poggyászok ilyenkor általában 3 hónapig őrzik a talál tárgyak osztályán, a légitársaságok pedig legfeljebb 90 napon át tárolják. Közben természetesen mindent meg kell tenniük azért, hogy megpróbálják visszajuttatni azokat a jogos tulajdonosuknak, 90 nap leteltével viszont a bőrönd hivatalosan is „gazdátlannak” minősül – ezután pedig számos repülőtér aukciós házaknak vagy jótékonysági szervezeteknek továbbítja őket.
Így például az Egyesült Királyságban, Hollandiában (Schipol repülőtér), Németországban (Frankfurti repülőtér), Ausztriában (Bécsi repülőtér), Olaszországban (Leonardo da Vinci repülőtér) és Máltán (MIA repülőtér) is árverésre bocsátják a nem visszavett bőröndöket és azok tartalmát. Fontos, hogy a személyes iratokat és bármilyen személyes információt tartalmazó tárgyat eltávolítanak, tehát ezekhez senki sem fog hozzájutni.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nincs ilyen bevett gyakorlat, itthon az elveszett bőröndöket az Excess Baggage Company kezeli: a tárgyakat ezen a weboldalon lehet regisztrálni. A budapesti repülőtér azonban figyelmeztette az utasokat, hogy az interneten elterjedt egy csalás, ami azt állítja, hogy a Budapest Airport olcsón árverez el elhagyott poggyászokat – ezek viszont mint átverések, amelyek célja, hogy megszerezzék bankkártya-adatainkat vagy más személyes információt.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


