2025-07-18
Most dől el a 2026-os nyaralás ára: százezreket spórolhatsz az easyJet „akcióján”
Az easyJet jellemzően negyedévente hozza nyilvánosságra az új járataira vonatkozó menetrendet, és most már azt is tudni lehet, mikor érkezik a következő bejelentés. A jegyek a megjelenés napján rendszerint kedvezőbb áron foglalhatók, így érdmes résen lenni.
Az easyJet várhatóan július 22-én teszi közzé a következő nyárra vonatkozó új járatcsomagját, ilyenkor pedig kedvező áron tudunk repülőjegyekhez jutni – legalábbis a múltban így volt, így az Express szerint arra lehet számítani, hogy most is így lesz. A portál a Money Saving Expert (MSE) nevű, több mint 400 ezres követőtáborral rendelkező oldalt idézi, amely Facebookon hívta fel az utazók figyelmét a debütálódátumra.
– írták a bejegyzésben. Az MSE weboldalán viszont további magyarázatokkal is szolgáltak: mint kifejtik, az easyJet úgynevezett dinamikus árazási modellt követ, tehát amikor magas a kereslet, akkor drágábban kínálják a jegyeket, amikor viszont alacsonyabb, akkor ezt a jegyárak is tükrözik.
És van egy időpont, amikor a kereslet szinte mindig alacsony, ez pedig a foglalások megnyitásának napja. Ám jellemzően ilyenkor is csak az első egy-két órában lehet akciósan vásárolni, a második órától ugyanis az árak elindulnak felfelé. Tehát aki korán kel, ebben az esetben tényleg aranyat lelhet. A július 22-én meghirdetett járatokkal 2026 június 15-e és szeptember 13-a között tudunk utazni, azt viszont nem mondta el az easyJet a portálnak, hogy pontosan hány akciós ülésre lehet számítani, csak annyit, hogy „milliókra” – 2024-ben például ez 18 milliót jelentett.
– válaszolta a légitársaság az MSE kérdésére, ami hozzátette, hogy eddigi tapasztalataik alapján ez brit időszámítás (GMT+1) alapján általában hajnali 5 vagy 6 órás kezdést jelent, de olyan is volt, hogy reggel 8 órára esett. Magyarországon GMT+2-es időzónát használunk, így egy órával korábbi idővel kell számolnunk, de ilyen módon jelentős kedvezményekre tehetünk szert. Egy X-felhasználó például tavaly ezer fontot, tehát mai árfolyamon közel 500 ezer forintot spórolt egy ötfős krétai nyaraláson.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!