2025-01-29
Tombolt az Éowyn-vihar Skóciában, egy repülőgépet is felemelt a kifutópályáról – videó
Az elmúlt évek legnagyobb vihara tombolt a Brit-szigeteken. Az Éowyn névre keresztelt orkánnak már egy halálos áldozata is van, és a szélvihar Skóciában és Írországban is jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben és az áramellátásban. A repülőjáratok közül nagyon sokat töröltek, egy gépet pedig fel is emelt némileg a kifutópályáról a szél.
Már írtunk róla, hogy az Egyesült Királyság északi részén évtizedek óta nem látott ítéletidővel kell szembenézniük a helyieknek. A vihar január 24-én csúcsosodott, aminek hatására Skócia és Észak-Írország fő repülőterein estig szinte az összes járatot törölték, és legalább 1 millióan maradtak áram nélkül.
Az információk szerint a hétvégén mintegy 1070 járatot töröltek, köztük volt például a Ryanair Budapest és Dublin közti járata is. Ezen felül egy Edinburghbe közlekedő budapesti repülőgép csak másodjára tudott leszállni a skót repülőtéren: a felvételekből jól látszik, hogy a Boeing-gép a második kísérlet során is csak küszködve, a viharos szélnek erősen ellentartva tudott landolni.
A vörös riasztást ugyan már feloldották, de John Swinney skót miniszter az edinburghi kormány ülése utáni nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a vihar még korántsem ért véget, és továbbra is erősen ajánlott az elővigyázatosság. A BBC tudósítása szerint még most itt több ezer háztartást küzd áramhiánnyal, a skót hatóságok pedig legalább 1900 időjáráshoz kapcsolódó incidensről tudnak.
(Forrás: MTI)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!