Hatalmas leépítést jelentett be Európa egyik legnagyobb légitársasága
Lufthansa
Fotó: Hakan Koc/Unsplash

2025-10-01

Hatalmas leépítést jelentett be Európa egyik legnagyobb légitársasága

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia alapjaiban formálja át a légiközlekedést, ami a Lufthansa-csoportnál 2030-ig 4000 munkahely megszűnését jelenti. A bejelentés szerint a leépítés főként Németországban történik, és elsősorban az adminisztratív feladatokat érinti, nem pedig a repülőszemélyzetet.

A mesterséges intelligencia és a digitalizáció által hozott mélyreható változások minden üzleti területen növelik a hatékonyságot.

Image
Fotó: Kevin Hackert/Unsplash

A stratégiai tervet Münchenben ismertették a befektetőkkel, ahol a vezetés hangsúlyozta, hogy a légi közlekedés iránti kereslet továbbra is erős, miközben a repülőgépek és hajtóművek korlátozott gyártási kapacitása miatt a kínálat szűkös, ami magasan tartja a jegyárakat és a bevételeket.

A vállalat ugyanakkor nem számol visszaeséssel a leépítések miatt, sőt: az Independent szerint a Lufthansa az évtized végére az eddigieknél jóval nagyobb nyereségre számít, miközben történetének legnagyobb flottamodernizációját hajtja végre. A tervek szerint 2030-ig több mint 230 új repülőgép érkezik a flottába, köztük 100 hosszú távú járatokra alkalmas típus. 

A csoport 2024-ben 101 709 munkavállalót foglalkoztatott, és 37,6 milliárd eurós, azaz mintegy 15 ezer milliárd forintos árbevételt ért el. Bár a Lufthansa az elmúlt években munkaügyi viták miatt két profitfigyelmeztetést is kiadott, most ismét növekedési pályára állna, ezúttal a mesterséges intelligencia és a digitalizáció segítségével.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in