Sztrájk zavarhatja meg a húsvéti utazásokat Spanyolországban
Adolfo Suárez Madrid-Barajas nemzetközi repülőtér
Fotó: JJFarq / Shutterstock

2026-03-21

Sztrájk zavarhatja meg a húsvéti utazásokat Spanyolországban

A húsvéti hosszú hétvége az év egyik legforgalmasabb utazási időszaka Európában. Idén azonban Spanyolországban a turistaforgalom mellett komoly fennakadásokkal is számolni kell. Az ország több repülőterén sztrájkot hirdettek, ami a járatok menetrendjét és a kiszolgálás gördülékenységét egyaránt befolyásolhatja.

A munkabeszüntetések mögött elsősorban bérviták és a munkakörülményekkel kapcsolatos elégedetlenség áll. A sztrájkban részt vevő dolgozók kulcsszerepet töltenek be a repülőtéri működésben: ők felelnek többek között a poggyászkezelésért, a beszállításért és a gépek fordulási idejéért.

Mindez azt jelenti, hogy már kisebb fennakadások is könnyen láncreakciót indíthatnak el a menetrendben. A sztrájk különösen érzékeny időpontra esik, hiszen a Semana Santa – azaz a spanyol húsvéti időszak – alatt több millió utas fordul meg az ország repterein. Egyelőre március 28–29., illetve április 2–6. között, azaz pont a húsvéti hosszú hétvégén várhatók a leállások, amennyiben azonban nem születik megállapodás ennek hatására sem, 2026 végéig még több szakaszban is visszatérhetnek a munkabeszüntetések.

Az érintett helyszínek között ott van Madrid, Barcelona, Málaga, Palma de Mallorca vagy éppen Alicante is, vagyis szinte az összes felkapott spanyol úti cél.
Image
Barcelona, Spayolország
Fotó: Dorian D1/Unsplash
Járattörlésről nincs szó

A jelenlegi szabályozás szerint a minimális szolgáltatás biztosított, így a járatokat várhatóan nem törlik el tömegesen, a késések viszont szinte elkerülhetetlenek lesznek. A földi kiszolgálás lassulása miatt hosszabb várakozási idővel kell számolnunk a check-innél és a beszállásnál, továbbá a poggyászok kezelése is akadozhat. Az Euronews szerint mindez az induló mellett az érkező járatok menetrendjére is hatással lehet.

Az utasok számára a legfontosabb tanács most az lehet, hogy legyenek türelmesebbek a megszokottnál. Érdemes időben kiérkezni a repülőtérre, folyamatosan figyelni a járatinformációkat, és ha lehet, kézipoggyásszal utazni, hogy elkerüljük a feladott csomagok körüli bizonytalanságot.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in