Egy repülőtér 3 perces időkorlátot vezetett be az ölelkezőknek Egy repülőtér 3 perces időkorlátot vezetett be az ölelkezőknek
Fotó: Shutterstock

2024-10-22

  • Drive
  • Check-in
  • Egy repülőtér 3 perces időkorlátot vezetett be az ölelkezőknek

Egy repülőtér 3 perces időkorlátot vezetett be az ölelkezőknek

Új szabályt vezettek be az új-zélandi Dunedin repülőtéren, ahol ezentúl meghatározott idő áll a rendelkezésükre az utasoknak, hogy elköszönjek szeretteiktől. A repülőtér vezérigazgatója a szigorítás okát is elmagyarázta.

Maximális ölelési idő 3 perc. Hosszabb búcsúzkodáshoz kérjük, használja a parkolót

– olvasható egy táblán az új-zélandi Dunedin nemzetközi repülőtér leszállási zónájában. A tábla azzal a céllal került ki, hogy a területen zavartalanul működhessen a forgalom a repülőtéren. Daniel De Bono, a reptér vezérigazgatója szerint a legtöbben túl sokáig maradnak a fogadótérben, aminek következtében egyrészt tömeg alakul ki, másrészt pedig nem marad hely másoknak – írja a HuffPost.

Óriási felháborodást váltott ki a tábla, az emberek kiborultak, hogy senki ne mondja meg nekik, mennyi ideig búcsúzkodhatnak a szeretteiktől

– fejtette ki a vezérigazgató az új-zélandi rádióműsorban.

A 135 ezer fős lakosságot számláló Dunedin repülőtéren igyekeztek kedvesebb hangvételű táblát létrehozni, mint a legtöbb repülőtéren olvasható szigorú figyelmeztetések, melyek gyakran kerékbilincseléssel és bírsággal fenyegetnek.

Image
Dunedin, Új-Zéland
Fotó: K8, Unsplash.

Hozzátette, hogy az újonnan kihelyezett tábla csupán azt a célt szolgálja, hogy mindenkinek legyen elég ideje és helye elbúcsúzni a szeretteitől. Szerinte az emberek túl sok időt töltenek itt, pedig egy 20 másodpercig tartó ölelés is elég oxytocint és szerotonint (boldogsághormonokat) szabadít fel a szervezetben. De Bono kifejtette, hogy senkinek sem kell aggódnia, hogy nyakon csípi az „ölelésrendőrség“, a tábla csupán figyelmeztető.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!