2025-02-27
Velünk élő természet: Gemenc rejtett világát csak kevesen ismerik
Hazánk számos épített és természeti örökséggel bír, a Gemenci-erdő viszont az utóbbiak közül is kiemelkedik. Az ártér rendkívül gazdag állatvilággal, különleges növényekkel, nem utolsó sorban: szuper programokkal várja a látogatókat. Bár a táj májusban mutatja a legszebb arcát, akinek már hiányzik a természet közelsége, az a téli és kora tavaszi hónapokban egy nyugodtabb és jóval titokzatosabb világra bukkanhat Gemencen.
A Gemenci-erdő Magyarország közepén, a Duna mentén, nagyjából Baja nyugati oldalán terül el. 180 négyzetkilométeres területének nagy része már közel 50 éve védettnek számít, különlegessége pedig, hogy még Európában sem találni nagyobb kiterjedésű árteri erdőt.

A térségnek alapvetően két központja van, az északi Bárányfok és a déli Pörböly. Utóbbi település tökéletes kiindulópont a túrázáshoz, hiszen az itt található Ökoturisztikai Központban tájékozódhatunk arról, hogy mi vár majd ránk, de a melegebb hónapokban dél felől is indulhatunk, hiszen Pörböly az erdei kisvasút végállomása. Mindenesetre jó hír, hogy a Gemenci-erdőben számos túraútvonal közül lehet válogatni, de ha többet szeretnénk tudni a környékről, akkor választhatjuk a tanösvényeket is, amelyeken kihelyezett táblák igazítanak el minket a környék élővilágában.
Éppen azért, hogy senki se zavarja az állatokat, néha lezárják az egész környéket, tehát mielőtt útnak indulnánk, mindenképpen érdemes tájékozódni. Mindenesetre attól nem kell tartani, hogy nyár után minden állat eltűnik: a szarvasok, a vaddisznók, a vadmacskák, a hattyúk és a vidrák hűvösebb időben is jól érzik magukat a fák között. A legszebb kilátásért érdemes felsétálni a Bati-Kereszt kilátóhoz, de ha nem mennénk ennyire északra, akkor a Forgó-tavi madármegfigyelőből is csodás panoráma nyílik.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!